|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 264 találat | lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-264 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gaal György 2016. március 31.Miért?Klasszikus író mondta, nem szívesen ír ismertetőt – még felkérésre sem – tudományos vagy ismeretterjesztő munkáról, mert nem szeretné, ha az olvasó azt gondolná, hogy a recenzens jártasabb a témában, mint a szerző(k). Előrebocsátottam ezt a felmentésemre szánt mondatot mindamellett, hogy nem ismertetőt, hanem csak egy szerény megjegyzést tennék a Székelység története című tankönyvvel és kézikönyvvel kapcsolatban. A második, javított kiadásra gondolok (2015). Ezerkilencszáznyolcvankilenc után történészek, írók, újságírók – idehaza és Magyarországon – igyekeztek fényt deríteni a szovjet típusú diktatúrák gaztetteire is. Könyvek, tanulmányok, újságcikkek számoltak be – egyebek mellett – az egykori történelmi családok leszármazottainak 1949-es kitelepítéséről, vagyonuk teljes elkobzásáról, kényszerlakhelyes és munkatáboros megpróbáltatásairól, megannyi hátrányos megkülönböztetéseiről. Néhány ilyen cím: Beczásy István: Bekerített élet (Nagyvárad, 1995); Gál Mária: D.O. – Kényszerlakhely (Kolozsvár, 1996); Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek (Pomáz, 2008); Oláh-Gál Elvira: Beszélgetés altorjai báró Apor Csabával (Csíkszereda, 2009); Jaap Scholten: Báró elvtárs (Budapest, 2014); Csinta Samu: Erdély újranemesítői (Budapest, 2015); Gaal György: A Báró elvtárs margójára (Csíkszereda, 2016). Az egykori székelyföldi történelmi családokban szép számmal voltak – a fentebb említett tankönyv szerint is – az utókor tiszteletére, elismerésére érdemes személyek. Ők az iskola- és templomépítők, az idegen elnyomás elleni harcok vezetői, a tudományos és művelődési élet alakításának részesei. Olyan történelmi figurák, akik népközelben éltek, és akik számára a közösség, a nemzet ügye volt az első. Szóval az ő székelyföldi leszármazottaikkal (is) csúfosan elbánt a sztálinista diktatúra 1949-ben a már említett módon. De erről egy árva szó sem esik a tankönyvben/kézikönyvben az államosításról szóló fejezetben sem (A székelység a létező szocializmus időszakában, 168. oldal). Vajon miért? – kérdezzük értetlenül, ugyanis napjainkban a magyar történészek zöme – szerte a Kárpát-medencében – a sztálinizmus gaztetteinek részletes feltárását, bemutatását is feladatának tekinti. Szükség van erre főként a fiatal(abb) korosztály tájékoztatása végett, hisz nekik is tudniuk kell(ene) felnőtt korukra, hogy a 20. századi Európának a hitlerizmuson kívül volt még egy – szintén pusztító – rákfenéje: a sztálinizmus, azaz: a sztálini gyökerű kommunista diktatúra. Kár volna ettől az információtól elzárni a tanulóifjúságot! Komoróczy György. hargitanepe.eu 2016. április 14.A 700 éves jubileum jegyében szervezik az idei kolozsvári magyar napokatKolozsvár várossá nyilvánításának a 700. évfordulója jegyében szervezik az idei kolozsvári magyar napokat, amelyekreaugusztus 14. és 21. között kerül sor. A rendezvénysorozatot meghirdető sajtótájékoztató meglepetésvendége Kóbor János, az Omega énekese volt, aki együttese kolozsvári fellépését jelentette be. Kóbor János elmondta: először állnak majd a kolozsvári közönség elé, ezért úgy gondolják, hogy az Omega 55 évét átfogó koncertet kell tartaniuk Kolozsvár főterén. Az Omega-koncert az idei magyar napok zárórendezvénye lesz augusztus 21- én. Gergely Balázs, a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár egyesület elnöke elmondta, a hétszázadik évfordulóra megannyi rendezvény fogja ráirányítani a figyelmet. A Kincses Kolozsvár Egyesület és a Kriterion könyvkiadó erre az alkalomra jelenteti meg a város történeti kronológiáját, melyet Gaál György helytörténész készít. Augusztus 19-én, a várossá nyilvánítás tényleges évfordulóján Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját nézheti meg a közönség a főtéri nagyszínpadon a Kolozsvári Magyar Opera előadásában. Gergely Balázs elmondta, hogy idén három színpadon lépnek fel a fesztivál előadói. A főtéri és a Farkas utcai színpad mellett a Fogoly utcában is színpadot állítanak fel, amelyen a dzsessz és blues rajongóinak kívánnak élményeket szerezni. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere arról számolt be, hogy idén 20 százalékkal sikerült növelni a magyar napok kolozsvári önkormányzati támogatását, mely immár eléri a 360 ezer lejt. Gergely Balázs hozzátette, hogy ezzel Kolozsvár város lett a fesztivál legjelentősebb támogatója. A főszervező szerint a magyar napok idei költségvetésének mintegy felét biztosítják közpénzből. A kolozsvári önkormányzat mellett a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap is kiemelt támogató. Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 18.Örökségünk védelmében, a fiatalítás szándékávalAz épített örökség védelme terén kifejtett tevékenységéért és az Örökségünk őrei program elindításáért Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke vehette át a Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díjat szombaton, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közgyűlésén. A főkonzulátus rendezvénytermében tartott ünnepségen a társaság tiszteleti tagjává választották Asztalos Lajos helytörténészt, és kiállítás nyílt a két éve elhunyt Lőrincz Lehel szobrászművész pasztelljeiből. A jövőre nézve a fiatalítás fontosságát emelte ki Gaal György elnök, első körben testvérszervezeti kapcsolatot létesítenének a Korzo Egyesülettel, ugyanakkor a Brétfű utcai Kós-ház emlékmúzeummá alakításának gondolatát is felvetette. Maksay Ádám ügyvezető alelnök arról számolt be, hogy a modern technika lehetőségeit is igénybe vennék a műemlékek szélesebb körű megismertetéséhez. Lőrincz Lehel embersége köszön vissza pasztelljeiből – Nagyon is erdélyi művész volt Lőrincz Lehel, a szó legteljesebb és legnemesebb értelmében. Művész, akinek alkotásai beépültek erdélyi mindennapjainkba, s aki erdélyi mindennapjainkból is táplálkozott – hangsúlyozta Németh Júlia műkritikus szombaton, a két éve elhunyt alkotó pasztelljeit felvonultató tárlat megnyitóján, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) közgyűlésének második részében. Mint mondta, a Barabás Miklós Céh alapító tagjának nemes egyszerűsége, kedvesen visszafogott lénye, embersége a mostani, a főkonzulátus rendezvénytermében egy hónapig megtekinthető kiállításon is visszaköszön, amelyet Takács Gábor kurátor állított össze a művész özvegye, Edit asszony hozzájárulásával. Csöppnyi válogatás ez a gazdag és fölöttébb változatos életműből, amely azonban nem véletlenül került a KLMT figyelmébe: indíttatásában és céljaiban ugyanis Lőrincz Lehel munkássága is az értékmentésen, tárgyi és szellemi kincseink védelmén alapult. Szabadság (Kolozsvár) 2016. április 18.Tervek a KLMT-nél: fiatalítás, Kós-emlékmúzeum, virtuális séta– A jelenlegi tagság és vezetőség egyre idősebb, emiatt szükséges a fiatalítás; nagyon örvendünk annak, hogy létezik egy ilyen, a műemlékek iránt elkötelezett csoportosulás – nyilatkozta lapunknak a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) szombati közgyűlése után Gaal György elnök. Mint mondta, reménykednek abban, hogy sikerül együttműködni a két évvel ezelőtt megalakult Korzo Egyesülettel. Első lépésként testvérszervezeti kapcsolatot létesítenének a lelkes csapattal, de hosszabb távon az sem kizárt, hogy nekik kell majd átvenniük a KLMT működtetését. Gaal György elnök az elmúlt időszak megvalósításairól is beszámolt a közgyűlésen A rendelkezésükre álló információk minél szélesebb körben való megismertetését tűzték ki célul, nyilatkozta a Szabadságnak Maksay Ádám ügyvezető alelnök,. F. Zs. Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 18.Születtek Kolozsvárt – hét éven át tartó munkaHétévi munka eredménye a Gaal György helytörténész által megírt és a Polis Kiadó gondozásában napvilágot látott Születtek Kolozsvárt című kötet. A szerző tizennyolc, Kolozsváron született személyiség életútját mutatja be, de betekintést nyújt ugyanakkor a város életébe, kezdve a reneszánsztól egészen a 20. század első feléig. Kolozsvár hétszáz esztendős történetét is bemutató könyv közel háromszáz illusztrációt is tartalmaz. A 6. Ünnepi Könyvhét alkalmával a Györkös-emlékházban bemutatott kötet előszavát Demény Péter jegyzi. – Aki az elmúlt húsz évben Kolozsváron megfordult, vagy hosszabb ideig itt tartózkodott, a városra vonatkozó információinak többségét minden bizonnyal Gaal György városismertető könyveiből szerezte, a szerző neve bevésődött a nemzedékek tudatába. Eddigi könyveiben inkább város- vagy temetősétára kalauzolta az olvasót, most pedig a várost történelmi szempontból hozza közelebb: kezdve a 14. századdal és befejezve Herepei János művelődéstörténésszel (1891–1970). Ugyanakkor a kötet végén gazdag lista található azokról a személyiségekről, akik Kolozsváron születtek. Nehéz és felelősségteljes vállalkozás kiválasztani azokat a személyeket, akik itt születtek, és a magyar kultúra, közélet és tudomány terén jelentőset alkottak. Szabadság (Kolozsvár) 2016. július 28.Megjelent a 700. HelikonA Kolozsvári Helikon folyóirat legfrissebb, 700. lapszáma az idén 700 éves Kolozsvár előtt tiszteleg. A vezércikket Karácsonyi Zsolt jegyzi, Portik Blénessy Ágota interjúját az idén 70 éves Kovács András művészettörténésszel Pomogáts Béla az Erdélyi Helikonról szóló szövege követi. Kolozsvárról szóló verseket Király László, André Ferenc, László Noémi, Horváth Benji, Papp Attila Zsolt és Jancsik Pál, prózát Márton Evelin közöl. Selyem Zsuzsa Esterházy Péterre emlékezik, Szőcs István, Gaal György és Bokor Zsuzsa tanulmányt közölnek. A fiatal irodalom Pavilon 420 rovatát – ahol Richard Siken és Ştefan Baghiu versei, valamint Jánosi Vivien és Szabó Attila novellái olvashatók – Székely Ian munkái illusztrálják. A Kinematográfban Szántai János Kolozsvár filmtörténetéről, a Theátrumban Bartha Katalin Ágnes Bulyovszkyné Szilágyi Lilla színésznőről ír, kritikát Demeter Zsuzsa Gaal György Születtek Kolozsvárt című kötetéről, Biró Annamária pedig Lukáts István 19. századi költő verseinek legfrissebb kiadásáról közöl, a Fülszövegben Molnár Zsófia Kozma Dezső Irodalmunk útjain – Erdélyben és Manas Teodor Mert gyűlölik egymást című köteteiről, az Amplitudóban Jakabffy Tamás Fischer Ivánról ír. Csillag István és Vincze Ferenc képregényének címe: 700. lapszám. A lapszám oldalait Soó Zöld Margit a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban megrendezett kiállításának anyaga illusztrálja, melyről Portik Blénessy Ágota közöl méltatást az Artefaktumban. Krónika (Kolozsvár) 2016. augusztus 18.Aki hitt a szeretet hatalmában: De Gerando AntoninaPéntek délelőtt avatják a nőnevelő felújított házsongárdi sírkövét Az oktatásban a szeretet hatalma a legfontosabb, a szigor a tehetetlen gyáva lelkek fegyvere. A tanítás a legnagyobb művészet a földön, ezért minden tanítónak művészi érzékű, szerető szívű, szárnyas lelkű lénynek kell lennie – ilyen és ehhez hasonló, ma is érvényes pedagógiai elvek hangzottak el a De Gerando Antonina (1845–1914) pedagógus életét és munkásságát bemutató előadáson, amely szép számú érdeklődőt vonzott. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székházában Márton Hajnalka doktorandus, Gaal György helytörténész és Szebeni Zsuzsa színháztörténész hozta közelebb De Gerando Antonina személyét, akinek neve a mai Kolozsváriak számára nem cseng ismerősen, pedig életútja a kincses városhoz is szorosan kötődik: ő volt a Kolozsvári Felsőbb Leányiskola első igazgatója. Nem véletlenül emlékeztek meg tehát róla a Kolozsvári Magyar Napokon, születésének 170., az általa vezetett leányiskola alapításának 135. évfordulóján. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 19.Nekem csak Kolozsvár kell!Kolozsvár 700 - születésnapi melléklet Hét évszázad nagy idő. Hét év is nagy idő a hétévesnek. Vallomások Kolozsvárról a város születésnapján, történelmi érdekességek, főúri receptek - mindez a 16 oldalas ünnepi különszámunkban. Isten éltessen, Kolozsvár! Gaal György: Kolozsvár hét századának rövid krónikája Vallomások Kolozsvárról: Sok kedves korcsolyapartnerre emlékszem Vallomások Kolozsvárról: A legfinomabb teát a hatodikon iszom Vallomások Kolozsvárról: Nekem Kolozsvár kell, zöldpázsitos Főtérrel, mezítláb Asztalos Lajos: Kolozsvár - Károly Róbert - hétszáz év Egy XXI. századi konyhatündér kalandjai a főúri étkekkel Kelemen Albert (rajzrészlet) Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 24.Adalékok a Kolozsvári zsidóság múltjáhozA Kolozsvári Zsidó Hitközség idén ötödik alkalommal szervezi meg az Adalékok a Kolozsvári zsidóság múltjához szimpóziumot, ezúttal Zsidó személyiségek a Kolozsvári orvoslásban címmel. A rendezvénynek a Művészeti Múzeum Tonitza terme ad otthont szeptember 27-én az alábbi program szerint: 9.30 Köszöntő beszédek, az Adalékok a Kolozsvári zsidóság múltjához tanulmánykötet bemutatása; 10.30 Dr. Johanan Vass: Zsidó orvosok Kolozsváron a két világháború között és után; Prof. Dr. Liviu Rotman: Romániai zsidó orvosok tevékenysége a 19. és 20. század fordulóján, Dr. Lya Benjamin : Iuliu Barasch koncepciói a zsidó modernitásról; moderátor: Prof. Dr. Gyémánt László; 12.00 Iulia Deleanu:Educaţie particulară c. könyvét bemutatja Lucian Nastasă-Kovács; 12.30: Dr. Lőwy Dániel: A zsidó orvosok sorsa a holokauszt idején, Prof. Dr. Lucian Nastasă: Zsidó diákok a Kolozsvári Ferenc József egyetem orvosi karán (1872-1918); moderátor: Prof. dr. Liviu Rotman; 16.00 Dr. Gaal György : Dr. Pál Steiner, az urológiai sebészet kezdeményezője, a Kolozsvári zsidó kórház első igazgatója, Dr. Herman Berkovits: Románia tiszteletbeli konzulja Izraelben: Izraeli–román kapcsolatok az egészségügyben; Dr. Tibori Szabó Zoltán: Izsák Sámuel, az erdélyi orvostudomány és gyógyszerészet történésze (1915–2007); moderátor: Prof. Dr. Lucian Nastasă-Kovács. 17.45: A Kolozsvári zsidó orvosok listájának bemutatása (a beszélgetés moderátorai: Dr. Johanan Vass és Ghiţă Andrea Julika), 18.30: a Flauto Dolce együttes koncertje (Majó Zoltan, művészeti vezető, furulya, Szabó Mária, furulya, Miklós Noemi, csembaló, Mihaela Maxim, szoprán) Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 19.Ötven civil szervezet állt ki a megszüntetett kolozsvári magyar osztály mellettA Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére 50 kolozsvári magyar civil szervezet közös állásfoglalást fogalmazott meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának védelmében - olvasható az egyesület közleményében. A Kolozs megyei tanfelügyelőségen január 19-én iktatták a Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelőnek, illetve Török-Gyurkó Zoltán főtanfelügyelő-helyettesnek címzett levelet, melyet elküldtek az oktatási minisztériumba Király András György kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárnak is. Mint arról már korábban beszámoltunk, a líceum ötödik osztályát az iskolakezdés után szüntették meg, miután a szóbeli ígérgetések ellenére nem hagyták jóvá a csoport beindítását. Az ügyről bővebben itt olvashat. Az állásfoglalás aláírói határozottan kiállnak a kolozsvári magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás mellett, amely „a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve”. Felhívják a figyelmet, hogy az anyanyelvi oktatás mind Románia alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Ennek megfelelően kérik az oktatási minisztériumot és a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsák a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást. Az állásfoglalás teljes szövege:. Állásfoglalás az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának védelmében Mi, a kolozsvári magyar civil-szakmai egyesületek és alapítványok aggodalommal tekintünk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának ellehetetlenítésére. A magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás közép-erdélyi bástyája került végveszélybe, mely a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve. Az Apáczaiban tanuló rajzszakosok tehetségét számos kiállítás és kiadvány tanúsítja. A diákok nemcsak kolozsvári, hanem országos és nemzetközi téren is bizonyították a képzés tehetségpallérozó tevékenységének eredményességét. Az anyanyelvi oktatás mind Románia Alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Nemzeti közösségünk érdekében, a törvény által biztosított jogaink alapján, felkérjük az Oktatási Minisztériumot és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsa gyermekeink számára a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást. Tekintettel arra, hogy a helyzet megnyugtató rendezése a magyar közösség mellett az Oktatási Minisztériumnak, a tanfelügyelőségnek, valamint mindazoknak érdeke, akik a gyermekekben a kulturális és művészeti élet jövőjét látják, kérjük, vegyék figyelembe az oktatók, szülők, illetve a civil-szakmai szervezetek által felsorakoztatott érveket, és a közeljövőben esedékes beiskolázási időszakban találjanak megoldást a magyar nyelvű kolozsvári alapfokú képzőművészeti oktatás biztosítására. Kolozsvár, 2017. január 17. Kezdeményező: Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök Aláírók: Agnus Média Alapítvány nevében Szenkovics Dezső elnök Amaryllis Társaság nevében László Bakk Anikó tiszteletbeli elnök Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Péntek János elnök Apáczai Csere János Baráti Társaság nevében Tamás István elnök Argo Audiovizuális Egyesület nevében Szántai János István elnök Armenia Örménymagyar Baráti Társaság nevében Bálint Júlia elnök Bálint Tibor Baráti Társaság nevében Bálintné Kovács Júlia tag Barabás Miklós Céh nevében Kolozsi Tibor elnök Bolyai Társaság nevében Gábor Csilla elnök Donát Alapítvány nevében Zsigmond Ilka elnök Életfa Családsegítő Egyesület nevében Deme Ilona Julianna elnök Encyclopaedia Egyesület nevében Nagy Péter elnök Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány nevében Kovács András igazgató Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület nevében Molnár Attila elnök Erdélyi Magyar Filmszövetség nevében Lakatos Róbert Árpád elnök Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében Széman Péter elnök Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Sipos Gábor elnök Filmtett Egyesület nevében Zágoni Bálint alelnök Házsongárd Alapítvány nevében Gergely Erzsébet igazgató Helikon Kulturális Egyesület nevében Karácsonyi Zsolt elnök Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány nevében Pillich Katalin elnök Homo Ludens Alapítvány nevében Vincze László elnök Igen, tessék! – Da, poftiți! Egyesület nevében Talpas Botond elnök Innovatív Oktatásért Egyesület nevében Mikó Zsuzsanna elnök Jakabffy Elemér Alapítvány nevében Székely István elnök Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében Gaal György elnök Kolozs Megyei Magyar Diáktanács nevében Bács Tímea elnök Kolozsvár Társaság nevében Kántor Lajos elnök Kolozsvári Magyar Diákszövetség nevében Lőrincz István Zoltán elnök Kolozsvári Művelődés Egyesület nevében Szabó Zsolt elnök Korzo Egyesület nevében Imecs-Magdó Eszter elnök Kriza János Néprajzi Társaság nevében Jakab Albert Zsolt elnök Magyar Ifjúsági Tanács nevében Fancsali Barna elnök Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület nevében Péntek János elnök Origo Egyesület nevében Márkos Tünde elnök Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nevében Fülöp Júlia elnök PONT Csoport nevében Farkas András társalapító Pósta Béla Egyesület nevében Bajusz István igazgató Robert Schuman Egyesület nevében Szenkovics Dezső elnök Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókszervezetének nevében Guttmann Szabolcs István elnök Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete nevében Nagy Szilárd elnök Romániai Magyar Közgazdász Társaság nevében Ciotlaus Pál elnök Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete nevében Tárkányi Erika Tímea elnök Sapientia Hallgatói Önkormányzat Kolozsvár nevében Andacs Zsolt Levente elnök Sétatér Kulturális Egyesület nevében Király Zoltán elnök Studcoop Diákszövetkezeti Egyesület nevében Hunyadi Attila Gábor elnök Szarkaláb Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök SzINT Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök Tranzit Alapítvány nevében Könczei Csilla elnök Vigyázó Egyesület nevében Sándor Eszter elnök maszol.ro 2017. február 18.GAAL GYÖRGY A KINCSES VÁROS TEMETŐINEK KRÓNIKÁSAKÉNT TÁRJA FEL A KÖZÖSSÉG TÖRTÉNELMÉTKALANDOZÁS KOLOZSVÁRI SÍRKERTEKBEN Az enyhén emelkedő, hullámzó domb oldalán, dús lombú fák közt elterülő kolozsvári sírkert, a Házsongárd a magyar kultúra igazi panteonja. 1585 óta temetkeznek ide a kincses város polgárai. Híres személyiségek nyugszanak itt, köztük a zsoltárköltő Szenczi Molnár Albert, az enciklopédiaíró Apáczai Csere János és holland felesége, Aletta van der Maet, a betűmetsző és nyomdász Tótfalusi Kis Miklós, az orvos és nyelvész Gyarmathy Sámuel, a néprajztudós Kriza János, a múzeumalapító gróf Mikó Imre, a Marianum Leánynevelő Intézet építtetője, Hirschler József, a költő Reményik Sándor és Dsida Jenő, az író és politikus gróf Bánffy Miklós, az építész és író Kós Károly, a színművész Szentgyörgyi István, a grafikusművész Gy. Szabó Béla, hogy csak néhányat említsek. Sokan és sokat írtak már róla, például Jakab Elek, Herepei János, Lászlóffy Aladár, de a legtöbbet Gaal György publikált a témáról. Saját bevallása szerint az 1960-as évektől járja a sírkertet, és az 1970-es évektől vált krónikásává, de már az 1990-es évektől felmerült az igény, hogy a történelmi temetőn túli részeket, sőt a többi kolozsvári sírkertet is jó volna feltérképezni, hiszen a XX. század második évtizedétől több jeles személyiség itt kapott nyughelyet. A XIX. század végén egyre inkább szűknek bizonyult a temetkezésre használt terület, ezért már a gróf Béldi Ákos főispán elnökletével 1892. február 26-án megtartott ülés elhatározta, hogy a Házsongárdi temetőt kibővítik, és erre azt a 15 holdnyi területet használják, amely a temetőkert fölött terül el, és amelyet a város erre a célra már korábban megvásárolt. A határozat meghozatalától azonban elég sok időnek kellett eltelnie a tulajdonképpeni használatba vételig. A Házsongárdi új temető feltérképezésére Gaal György 2013 nyarán vállalkozott, és ugyanebben az évben járta be a Kismezői temetőt is. 2014 nyarán pedig a négy zsidó temető következett. Sok nehezítő körülmény ellenére, alapos és aprólékos gyűjtőmunkával sikerült rögzítenie az adatokat. Minden fontosnak ítélt sír feliratát lemásolta és lefényképezte, folytatólag a legjelesebb személyiségek rövid életrajzát is felkutatta. Erről a feltáró munkáról számol be A Házsongárdtól a Kismezőig című, a Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból alcímű, az Exit Kiadónál tavaly év végén megjelent, számos színes és fekete-fehér fényképpel illusztrált könyvében. A Házsongárdi új temető szemrevétele során kiderült, hogy a városnak már az 1910-es években gondja volt rá, hogy az új temetőrészt parkosítsa és mérnökileg megtervezze, ugyanis az egyes táblák, köröndök a magyar ábécé betűivel vannak megjelölve. Sajnos azonban, amikor ez az új temető is betelt, az 1980-as években megkezdték az egykori sétányok és utak betemetését. Így az egykori ösvényekről csak a rajtuk hosszában fekvő sírok árulkodnak. 1914 szeptemberében az új temető feletti részben nyitották meg a Hősök temetőjét, ahova az első világháború végéig sok halottat temettek. A Hősök temetője és a köztemető között megmaradt szabad részbe később a szovjet elesettek parcellája került. A könyv külön és kiemelten foglalkozik a Kismezői vagy más nevén Kalandos temető történetével, felosztásával, első világháborús emlékoszlopával, amelyet a Kolozsvár-hídelvei Református Földész Kalandos Temetkezési Társulat emeltetett 1943-ban. Az emlékmű a városban egyedüliként ma is áll, és magyar nyelvű felirata szerint a magyar királyi 21-es honvéd gyalogezred, a császári és királyi 51-es gyalogezred, valamint a császári és királyi 2-es, 23-as, 82-es ezred hősi halottainak emlékére állították. Egyébként ez a temető szintén több évszázados múltra tekint vissza, alig két évvel fiatalabb a Házsongárdinál. Az 1587. február 22-én kelt német nyelvű ajándékozási levél szerint Paul Fleyscher városi polgár a hídelvei Kalandos társulatnak adományozza szőlőjét temető céljaira. A kolozsvári hóstáti földművesek jellegzetes szervezkedési formája, a Kalandos társulat gyökere a középkorig nyúlik vissza, amikor is a céhekben dolgozó „kalandosok” egy-egy templom oltárát gondozták, és minden hónap első napján gyűléseztek. Nevüket e nap latin „Calendae” nevének ragozott alakjából (Calendis) alakították ki. Míg e társulatok a XIX. században Európa-szerte kihaltak, a hóstátiak társulatai a XX. század közepén is működtek, tevékenységük a temetések megszervezésére irányult. A könyv második része a zsidó sírkertek történetét mutatja be széles történelmi kitekintéssel. Előbb a zsidóság kolozsvári megtelepedéséről és a városban betöltött szerepéről, sorsáról, majd a zsidók egyik legismertebb szerveződésének, a Szentegyletnek, héber nevén a Hevra Kádisának a működéséről olvashatunk, amelynek legfontosabb feladata a halottak hagyományok szerinti felkészítése és elhantolása volt. Kolozsváron négy zsidó temető található. A legrégebbi a XIX. század közepén, a legújabb a XX. század második negyedében jött létre. A legrégebbi a Házsongárdi temető történelmi részéhez kapcsolódik, ezt Balassa utcai temetőként ismerik a helybeliek. Két újabb a XX. században megnyitott Házsongárdi új temető szélein helyezkedik el, ezek közül az egyik a Tordai úti régi ortodox temető, a másik az új neológ temető. A legújabb, a negyedik, az új ortodox temető a Tordai úton kissé távolabb fekszik. Az újonnan számba vett kertek síremlékei külön-külön és együttesen is kőbe vésett dokumentumai a kolozsvári lakosok és városi közösségük viszontagságoktól nem mentes újabb történetének. A szerző ennek a történetnek a feltárt, értékes adataival az érdeklődő olvasókat a bővülő kolozsvári panteon még részletesebb, még behatóbb megismerésére készteti. Kabán Annamária Gaal György: A Házsongárdtól a Kismezőig. Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016. Magyar Idők 2017. február 22.Egy patinás ház pusztuló kertjeA Petőfi utcában mostanság kivágott százados fák és a beépítésre kerülő szép kert a múltbeli kolozsvári társadalmi élet egyik jelentős színterének tanúi voltak. A kert története nagyrészt a Farkas utcához, az ottani 8. szám alatti Nemes–Bethlen-palotához fűződik. A Főkormányszék 1790-ben Nagyszebenből Kolozsvárra költözik, s ezután egyre több nemesi-főúri család vásárol itt telket téli szálláshely, többnyire palota építésére. A már felépült főtéri Bánffy-palota jó mintául szolgált a hasonló építményeknek, s az ott közreműködő mesterek is eltanulták a főúri építkezések ízlését, elvárásait. Az építtetők közé tartozott gróf Bethlen Gergely (1717–1792) is, Bethlen Farkasnak, Erdélyország egykori kancellárjának, tudós történetírójának az unokája is. Ő már 1781-ben telekkel bír a Bel-Farkas utcában, s ekkoriban köt szerződést Leder Józseffel, az akkor még kezdő szamosújvári építőmesterrel egy itteni ház felépítésére. Hogy mennyire haladt az építkezés, arról nincsenek adataink, de bizonyára az 1798 augusztusi nagy tűzvész kárt tehetett benne. Valószínűleg ezután új tervekkel fogtak az építkezéshez, annál is inkább, hogy a megrendelő fia, gróf Bethlen Ferenc (1762–1812) lett az ingatlan gazdája. Ekkor már lehetőség nyílt a telek végét lezáró városfal felhasználására is. A városi tanács 1796-ban határozatot hozott a védőfalak kiárusításáról, újszerű hasznosításáról. Vagyis a fal menti telkek tulajdonosai megvásárolhattak egy-egy falszakaszt, s akár nekiépítkezhettek, akár azt lebontva köveit építőanyagul használhatták. Ennek alapján készülhetett olyan terv az új palotára, amely a várfalat is az épületbe foglalta: annak déli keresztszárnyát a városfalnak építették, ablakokat vágtak belé. A falon túli szomszéd tiltakozott is emiatt. De talán még az építkezés lezárulta előtt a család megvásárolta a városfaltól délre eső Külső Torda (utóbb Petőfi) utcai telket, úgyhogy nem csak ablakokat, hanem kocsikaput is nyitottak a várárokból kialakított kert felé. A téglalap alakú belső udvart körbezáró emeletes épület az 1810-es évekre készülhetett el, utcai homlokzata hasonlíthatott az átellenben épült Teleki-palotáéra. Sajnos rajz vagy fénykép sem örökítette meg. Ekkor már ifj. Bethlen Ferenc (1800–1875) volt a tulajdonos, aki rokonát, gróf Bethlen Karolinát (1803–1891) vette nőül. Nyílt házat tartottak, nem csak palotájuk termeiben rendeztek gyakran fogadásokat, hanem a melegebb hónapokban szépen parkosított hátsó kertjükben is délutánonként fogadták az előkelő társaság tagjait. Az akkor még tényleg „csendes Petőfi utca” zaja nem zavarta a társalgást, udvarlást, házi muzsikálást. A családi hagyomány szerint e kertben 1849 tavaszán Teleki Sándor kíséretében Petőfi is megfordult. E vészterhes időkben néha vezető politikusok tanácskoztak az itteni fák alatt. A forradalom és szabadságharc bukása után bizonyára megszűnt a házban és kertjében zajló társadalmi élet. Az emberek bezárkóztak. Minthogy a tulajdonos, Bethlen Ferenc többnyire vidéken (éppen Bethlenben) tartózkodott: a ház fia, gróf Bethlen Sándor (1823–1884) használatába került, aki rövidesen ennek tulajdonosává is vált. Bethlen Sándor engedte át az 1859-ben megalakult Erdélyi Múzeum-Egylet részére a palota földszinti helyiségeit a könyvtár elhelyezésére. 1860. július 15-én nyílt meg a 20 000 kötetes téka Szabó Károly szakszerű irányításával. 1865-ben az egyesület még az egész épület megvásárlásáról is tárgyalást folytatott a tulajdonossal. Az 1872-ben megnyitott kolozsvári tudományegyetem új helyzetet teremtett. A Múzeum-Egylet gyűjteményeit használatra átvette az egyetem. 1874. október 1-jétől a közös vezetés alá helyezett múzeumi és egyetemi könyvtár a volt guberniumi, most már egyetemi épület földszintjén kap termeket. Bethlen Sándor grófnak báró Bánffy Jozefával (1828–1902) kötött házasságából született neves fia, Bethlen András (1847–1898) az 1890-es évek első felében az ország földművelésügyi miniszteri tisztségét tölti be. Ennek egyik lánya, Bethlen Margit grófnő írónőként szerez érdemeket, s Bethlen István (1874–1946) miniszterelnök feleségeként örvend köztiszteletnek. A Farkas utcai házat András húga, Bethlen Polyxéna (1850–1939) örökli, akinek második férje gróf Nemes János (1834–1905). Így marad a ház a XX. századi államosításig gróf Nemes Jánosné telekkönyvi tulajdonában. Nemesék a század végén az egész palotát renováltatják, teljesen átépítik homlokzatát, ennek tengelyébe, a koronázó párkány alá kialakíttatják a gróf Nemes és gróf Bethlen címereket. Ezek ismétlődnek az udvari homlokzaton is. Ekkor kap az ingatlan – főleg oldalsó és hátsó szárnyában – bérházszerű beosztást. A tulajdonosok házasságából négy gyermek születik: Polyxéna (1882–1963), Sarolta (1884–1980), Bálint (1886–1903), Ferdinánd (1887–1914, hősi halott). Nemes Polyxéna 1912-ben báró Huszár Pállal (1872–1927) köt házasságot. Ez rövidesen csődbe jut, s a férj Budapesten él haláláig. A különc Polyxéna grófnő nem kedveli a Farkas utcai egyre inkább bérház jelleget öltő palotát, ahol édesanyja és Sarolta húga az utcai főúri lakosztályban él. Így ő magának még a világháború előtt emeltet a Petőfi utcai, keletre megtoldott kertbe, a várfal elé egy emeletes, szecessziós stílusjegyeket viselő villát. A szomszédban lakó Mikó Imre leírja az itt folyó főúri életvitelt: „Szűk és előkelő kör látogatta a grófné házát: egy nyugalmazott nagykövet és valóságos belső titkos tanácsos, egy törzstiszt a kettős monarchia egykori vezérkarából, több földbirtokos-feleség és barátnő, akik csak a telet töltötték Kolozsvárt, a régi egyetem néhány itt maradt tanára, s vagyonukat vesztett mágnás hölgyek és urak” (A csendes Petőfi utca. 1978. 126.) Polyxéna grófnő a két világháború közt a nőmozgalomban és a jótékonykodás-szervezésben is szerepet játszott. Hanem a földbirtokreform a családot megfosztotta vagyona jelentős hányadától, ami megmaradt, az helyi intézők kezén nem jövedelmezett eleget, úgyhogy végül a család anyagi helyzete megrendült. A Petőfi utcai villát a kert hozzá csatlakozó részével kénytelenek voltak eladni, s a nagy vendégeskedésnek is véget vetettek. Édesanyjuk halála után báró Huszár Pálné és húga, Nemes Sarolta grófnő intézték a ház birtokügyeit. Így az ő engedélyükkel költözhetett be a palota hátsó szárnyába az Egyetemi Könyvtárból kitett múzeum-egyleti levéltár, Erdély múltjának kincsesbányája. 1949. június 26-án került sor az ünnepélyes megnyitóra, amelyen Gaál Gábor tolmácsolta a Román Akadémia jókívánságait, az Erdélyi Múzeum-Egylet vezetősége nevében Balogh Edgár kívánt sikeres munkálkodást, befejezésül a levéltár igazgatója, Jakó Zsigmond vázolta terveiket. (Akkor még nem sejtették, hogy az Akadémia a következő évben kisajátítja a levéltárat.) A levéltár megnyitásának idején történik az egész palota és kertjének államosítása. Szinte csodával határosan a két korábbi tulajdonosnő részére meghagynak egy szobát, ahol halálukig élhetnek. Főleg a Fuhrmann-műhelyben segédkező Sarolta néni az 1960–1970-es évek Kolozsvárjának közismert alakja volt. E sorok írójának is gyakran mesélt a Farkas utca és a Házsongárdi temető titkairól. Gaal György Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 15.KOLOZSVÁRI KRONOLÓGIA 1848. március 21-én a kolozsvári százfős városi tanács ülésével, továbbá a reformokat, valamint az uniót követelő, a Főkormányszékhez intézett feliratának megfogalmazásával, utcai tüntetésekkel kezdetét vette az erdélyi forradalom. 1848. május 29. és július 8. között tartják az utolsó erdélyi országgyűlést kolozsvári székhellyel; ezen a várost Grois Gusztáv főbíró és Gyergyai Ferenc jegyző képviseli;május 30-án a Redut nagytermében egyhangúan kimondják az uniót Magyarországgal; az erre vonatkozó törvénycikket az uralkodó július 4-én szentesíti. 1848. július 2-ára összehívott „népképviseleti országgyűlés”-re Kolozsvár Méhes Sámuel tanárszerkesztőt és gróf Széchenyi István közlekedésügyi minisztert választja követéül. 1848. június 19-től 1849. január 2-ig báró Vay Miklós az erdélyi királyi biztos. 1848. július 7-én újabb követválasztást tartanak, mert Széchenyi nem fogadta el a tisztséget: Gyergyai Ferencet választják meg. 1848. augusztus 16-án Szász Károly javaslatára az unióbizottság kimondja, hogy a Kolozsvári Akadémiai Líceumot egyetemmé kell kiegészíteni és a pesti egyetem mintájára megszervezni. 1848. november 14-től december 22-ig gróf Mikó Imre az Erdélyi Főkormányszék elnöke. 1848. november 17-én Grois Gusztáv főbíró javaslatára feladják a várost, másnap bevonulnak Kolozsvárra az August Wardener tábornok és Karl Urban alezredes vezette császári csapatok. 1848. december 25-én Bem tábornok felszabadítja Kolozsvárt. 1848–1849-ben több, hosszabb-rövidebb életű politikai lap jelenik meg a városban: Jelen, Ellenőr, Honvéd, Szabadság. 1849. január 2-án báró Kemény Ferenc elnök – az unióra való tekintettel – felfüggeszti a Főkormányszék működését. 1849. május 11-én a Fellegvárban kivégzik a rögtönítélő bíróság által halálra ítélt, szász nemzeti érdekekért küzdő Stephan Ludwig Roth evangélikus tanárt. 1849. július 17. és 23. között Nicolae Bălcescu és Cezar Bolliac havasalföldi román író-politikusok a Biasini szálló vendégei. 1849. július 11-től 1851. április 18-án bekövetkezett haláláig Ludwig von Wohlgemuth császári és királyi altábornagy Erdély katonai és polgári kormányzója. 1849. augusztus 14–15-én a magyar csapatok kivonulnak Kolozsvárról, feladva azt az orosz és osztrák csapatoknak. 1849. szeptember 24-én Erdélyt hat katonai vidékre osztják, Kolozsvár-vidékhez (székhelye Kolozsvár) tartozik Kraszna, Közép-Szolnok, Aranyosszék, Torda-Doboka, Kővár-vidék, Belső-Szolnok egy része. 1849. október 18-án Kolozsvár Szamosfalva felőli határában kivégeznek két magyar honvédtisztet: Tamás András alezredest és Sándor László őrnagyot. 1849 novemberétől 1852 júniusáig jelenik meg a forradalom vérbefojtása utáni első hírlap, a Makoldi Sámuel szerkesztette Kolozsvári Lap. (Forrás: Gaal György – Kolozsvár a századok sodrában: várostörténeti kronológia) Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 26.Partiumi honismereti találkozóLezajlott Nagyváradon az idei Partiumi honismereti találkozó. Március 25-én a Partiumi Keresztény Egyetemen tartották a rendezvényt, a helyszínen Dukrét Géza kérdéseinkre elmondta: az esemény a Honismereti nap része. Minden évben március 24-én tartják ezt, és ahhoz a legközelebb eső időpontban az ezzel kapcsolatos találkozót. 1996-tól évente tartanak ilyen eseményt, a szervező a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. A 38 részvevő mellett 7 vendég érkezett Isaszegről. Szatmártól Temesvárig több településről jöttek az érdeklődők, a tematika pedig kettős volt: az I. világháború, valamint nagy magyar személyiségek bemutatása. Szeptemberben egyébként konferenciát is tartanak, most viszont a közgyűlésre kerítettek sort. Ezt megelőzően több érdekes előadás hangzott el, változatos témakörökben. Így szó esett Váradról, a királyok városáról, Arany János szalontai éveiről, Bunyitay Vincze püspökről, de ismertették Dsida Jenő pályáját, nemkülönben az I. világháború eseményeit, a román történészek nyomán, sőt a valaha volt borosjenői török mecsetről. Emlékoklevelek Emlékoklevelet kaptak a kilencven év fölöttiek, így Antal Béla, Újvárosi Tibor, Dánielisz Endre és Nagy László. A közgyűlésen megszavazták, hogy ezúttal a kolozsvári Gaál György és az aradi Berecz Gábor kapja a Fényes Elek-díjat. Arról is szó esett, hogy együttműködési szerződést kötnek a PKE-vel, ezt várhatóan pár nap múlva alá is írják, illetve ők szervezik meg a reformáció ötszáz éves évfordulójával kapcsolatos rendezvényt, május huszadikán. A 23. honismereti konferencia pedig szeptember 1–3. között lesz, Váradon. erdon.ro 2017. március 28.Örökségünk Őrei: a Purjesz-Óváry Ház és a Sétatér csapata nyerte a kolozsvári vetélkedőtHétfő este a Kolozsvári Magyar Operában zárult az Örökségünk Őrei − Fogadj örökbe egy műemléket! kolozsvári vetélkedője. A zsűri, figyelembe véve a csapatok több hónapos tevékenységét, illetve a döntőre összeállított szkeccseket, eredményt hirdetett: a Református Kollégium, illetve a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata megosztva kapta az első díjat. A kolozsvári vetélkedőbe 13 csapat nevezett be szeptember végén, közülük hat iskola hat csapata jutott a döntőbe. Rajtuk kívül még húsz csapat őrködik műemlékek felett Erdélyben a program keretében. A szakmai zsűri tagjai Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, Gaál György irodalom- és művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kádár Magor, kommunikációs szakértő, a BBTE tanára, Kozma Eliz, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum diákja, Makkai Bence reklámgrafikus, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője, Tamás Ágnes, az RMDSZ kommunikációs szakértője, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke voltak. Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke üdvözölte, hogy a versenyző fiatalok nem a romos épületeket látják csupán a műemlékekben. „Ha merünk nagyot álmodni, és egész életünket feltenni rá, ha megértjük azt, hogy mindenkire szükség van, idősre, fiatalra, civilekre, politikusokra, mindenkire, aki műemlékeinkért tenni tud és akar, akkor hiszem, hogy a ti erőfeszítésetek, a mi közös mozgalmunk sem lesz hiábavaló!”− fogalmazott. Winkler Gyula EP-képviselő, az Örökségünk Őrei lelkes támogatója szerint a program megérdemelné, hogy európai szinten bevált jó gyakorlatként népszerűsítsék, amit ő már kétszer meg is tett Brüsszelben, az Európai Régiók Tanácsában, majd Strasbourgban a FUEN elnökség előtt. „Meggyőződésem, hogy tájékozott, céltudatos európai fiatal és tájékozott, céltudatos erdélyi fiatal ugyanazt jelenti”- fogalmazott, majd javasolta, hogy a csapatok ezután több nyelven készítsék el a műemlék-ismertetőket. „Az, ami fontos nekünk, azt senki más nem fogja helyettünk megvédeni. Mi vagyunk ma felnőttek, akik ezzel tudunk foglalkozni, és holnap, akik ma az Örökségünk Őreiben vesznek részt” – figyelmeztetett Hegedüs Csilla, majd megköszönte a diákokat támogató tanárok, szülők munkáját. A színpadon dübörgött a történelem Ezután következtek a produkciók, többnyire dramatizált időutazások, amelyek során az örökbefogadott műemlékek vagy lakóik történetével ismertették meg a közönséget a diákok. Konkrét adatokat is megtudtunk, például azt, hogy a Marianum épületében működő leánynevelő intézet diákjai nemhogy csecsebecséket, de még rövid ujjú ruhát sem viselhettek, vagy hogy a Purjesz-Óváry Házban szovjet katonák rejtélyes parancsra lemészárolták a vacsoravendégeket, de azért előzetes készülés nélkül nem mindig volt követhető a tartalom, sokkal inkább a kreatív és bájos színpadi megoldások vonták el a figyelmünket. A Státus paloták őrei, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata remekül válogatott zenékkel érzékeltette az időutazást. A Báthory István Elméleti Líceum csapata a Mauksch-Hintz-házat, azaz a patikamúzeumot fogadta örökbe. Előadásukban élő hegedűjáték is volt, de a legjobban mégis a kis Johann Martinon és tanulótársán mosolyogtunk, akik a gyógyszerésztudomány, illetve a matematika elsajátítása közben egymásba szerettek. A Purjesz-Óváry ház örökbefogadói, a Református Kollégium csapatának tagjai bátran, minden „playback” nélkül dalra fakadtak és Szilvássy Karolájuk is legalább annyira megkerülhetetlen jelenség volt, mint amilyen az eredeti grófnő lehetett az Óváry-szalon híres vacsoráin. A Sétateret örökbe fogadó Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata megmutatta, hogy milyen erős, amikor egy csomó fehérkesztyűs gyerek jelel élőzenére, a Marianumot (ma a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának épülete) örökbe fogadó Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapatának előadása pedig a dokumentum és fikció keverésével lepett meg: kosztümös előadásukba egy visszaemlékező hangját szőtték bele. Utolsóként lépett fel a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a tavalyi első díjasak, akik most a Tűzoltótornyot fogadták örökbe. Így a dramaturgiailag és színészileg legkiforrottabb előadás zárta a döntőt, az egykori Takácsok tornya történetét a jól ismert magyar népmesei keretbe helyezték, voltak benne „meg nem erősített krónikákból” merített poénok is, illetve Bogdán Farkas tavalyi, New York-szállós sikerre emlékeztető intermezzója. Ez volt az egyetlen előadás, amelybe beleszőtték az aktuálpolitikát: bár a Tűzoltótorony épp felújítás előtt áll, Kolozsvár polgármesterét irgalmatlanul kifigurázták. Megemlítették a kétnyelvű táblák ügyét, a vésővel megtámadott műemlékeket vagy azt, hogy senki sem tudja, hogy mi történik a felállványozott New York szállóval. Megosztott első díjat adott a zsűri A zsűri tanácskozásának idejét helytörténeti kvízzel töltötték ki a szervezők, a közönség pedig – bár nem sikerült bevonni – türelmesen várt. Valóban éles vita folyhatott a háttérben, ugyanis az est házigazdája, Szilágyi Szabolcs legjobb rádiós tudását latba vetve tartotta szóval a közönséget, míg megérkezett a színpadra Hegedüs Csilla, aki a zsűri értékelését tolmácsolta. „A legjobban azt az embert tisztelem, aki túllépi a saját határait, és ti ezt ma este is és az elmúlt hat hónapban is megcsináltátok”, mondta Hegedüs Csilla a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájából érkezett első díjas csapatnak, akik a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvételt nyertek (vezető tanárok: Blaga Júlia és Albert Nagy Erika). Ugyancsak első díjat nyert a Református Kollégium csapata, a Purjesz–Óváry-ház őrei (vezető tanár: Antal Andrea), ők Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából Brüsszelbe utazhatnak. „Meglepetés-házzal, slammel, takarítással – hozzák mindazt, amit számomra az Örökségünk Őrei jelent” – dicsérte meg a csapatot Hegedüs Csilla. A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának, az Electric Castle fesztivál jegyeknek a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a Tűzoltótorony őrei (vezető tanár: Solymosi Zsolt) örülhettek. Szintén ők a döntő kvízjátékának nyertesei is, így az április 3–9. között megrendezendő Humorfeszten is részt vehetnek. Az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének, Csoma Botond képviselőnek és László Attila szenátornak köszönhetően az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata, a Státus paloták őrei (vezető tanárok: Antal Orsolya és Adorjáni Mária) Vibe Fesztivál belépőjegyekkel lettek gazdagabbak. A MIÉRT EU-táborába a Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch-Hintz-ház őrei (vezető tanár: Vincze Csilla) mehetnek. Az IDEA Könyvtér könyvjutalmát a Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum őrei (vezető tanárok: Szász Enikő és Vajnár János Zsolt) vihette haza. A döntős csapatok mindegyike részt vehet az Örökségünk őrei nyári táborában. Zs. E. maszol.ro 2017. március 30.Örökségünk őrei: divatossá vált a műemlékvédelemA Kolozsvári Református Kollégium és a Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai nyerték meg az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű mozgalom és vetélkedő hétfő esti, a Kolozsvári Magyar Operában tartott döntőjét. A kincses városbeli magyar iskolák csapatai mutatták be az általuk örökbe fogadott műemlékeket. Látványos és izgalmas kiselőadásokat tartottak a kolozsvári magyar középiskolák diákjai az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű vetélkedő hétfő esti döntőjében. A Kolozsvári Magyar Operában tartott rendezvény végén a legjobban a Kolozsvári Református Kollégium diákjai – a Purjesz–Óváry-ház őrei – örülhettek, ők nyerték el a vetélkedő fődíját: a brüsszeli utazást. A versenyen részt vevő többi kincses városbeli gimnáziumnak sem kellett szomorkodnia, mert mindenkinek jutott díj. A rendezvény idén is a hivatalos ünnepi köszöntőkkel kezdődött. „Mindenkire szükség van, idősre, fiatalra, civilekre, politikusokra, mindenkire, aki műemlékeinkért tenni tud és akar” – mondta Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke. Ezt egy, az aktuális élsportból vett párhuzammal szemléltette: az FC Barcelona és a Paris Saint Germain által a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében megvívott párharcot hozta fel példának. Mint ismeretes, a Barcelona előbb 4-0-ra kikapott Párizsban, majd hazai pályán 6-1-re győzött, és továbbjutott. „Hiszem, hogy a ti erőfeszítésetek, a mi közös mozgalmunk sem lesz hiábavaló!”− hívta fel a diákok figyelmét Horváth Anna. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a megnyitón elmondta, az Örökségünk őrei mozgalom és vetélkedő megérett arra, hogy európai szinten is népszerűsítsék mint jól bevált gyakorlatot. A politikus azt javasolta, a vetélkedő soron következő kiírásaiban a műemlék-ismertetők több nyelven készüljenek el, az Unió többi országának is javára válna, ha honosítaná az Erdélyben jól működő örökségvédelmi programot. A középiskolások számára meghirdetett vetélkedő döntőjében hat kolozsvári gimnázium egy-egy csapata mutatta be látványos, színpadi előadásszerű vagy éppen történelmi információkat felsorakoztató produkció keretében azt a műemléket, amelynek népszerűsítésére vállalkozott. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum (a BBTE jelenlegi bölcsészkarárnak otthont adó) épületét vette pártfogásába, előadásukban ízelítőt nyújtottak a hajdani katolikus leánynevelő intézet életéből. Ötödik helyezésüket az IDEA Könyvtér könyvjutalmával ismerték el a vetélkedő szervezői. A Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch–Hintz-ház őrei az egykori gyógyszerész család mindennapjaiba engedtek bepillantást. Negyedik helyezésük jutalma, hogy ott lehetnek a Miért nyári EU-táborában. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai a Státus-palotákat „fogadták örökbe”, és ötletesen mutatták be a műemlék épületek történetét. Jutalmul VIBE Fesztivál-belépőket nyertek, kreatív produkciójuk a dobogó harmadik fokára juttatta őket. A tavalyi győztes, a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata a Tűzoltótornyot fogadta örökbe, dramaturgiailag és „színészi” alakítás szempontjából is a legnívósabb előadást mutatta be. A pörgő ritmusú, nemcsak a történelmi eseményeket, de a jelenkori gondokat is felvillantó produkciót második díjjal jutalmazta a zsűri. A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának köszönhetően már az Electric Castle fesztiválra szóló jegyek birtokosai. A Kolozsvári Református Kollégium diákjainak, a Purjesz–Óváry-ház őreinek történelmi előadása első helyezést és brüsszeli kirándulást ért. Idén a zsűri még egy első díjat kiosztott a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája csapatának, a Sétatér őreinek, akik sajátos előadással jelentkeztek, jutalmuk a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvétel. A zsűri tagja volt Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, Gaál György irodalom- és művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kádár Magor kommunikációs szakértő, a BBTE tanára, Kozma Eliz, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum diákja, Makkai Bence reklámgrafikus, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője, Tamás Ágnes, az RMDSZ kommunikációs szakértője, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2017. április 20.Mérnök, művész, helytörténészA Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány díját vehette át tavaly év végén Nagy Béla nyugalmazott mérnök, helytörténész, képzőművész, közíró. Kolozsváriként szenvedéllyel kutatja a város múltját. – A díj átadásakor Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője „telepi gyereknek” nevezett. Hol is volt az a bizonyos telep, ahol felnőttetek? – A város egyik legrégibb utcájában, a Király utcában születtem. A ház, amelynek egyik albérleti szobájában segített a világra egy Holdvilág utcai bábaasszony, az Apáczai Csere János Líceummal szemben ma is áll. Hétéves koromig ott éltünk, ám az ötvenes évek közepén, a Sztálin-korszakban édesapám kapott egy telket és állami kölcsönt, hogy családi házat építsen. A telek a Nagy Gábor-féle gyümölcsös helyén van, a Házsongárdi temető és a Tordai út között. Legtöbben munkások, de agrármérnökök, tanárok is építettek ott hasonló módon. Úgy hívtuk azt a negyedet, hogy a Telep. Nagyon vigyáztak akkoriban a nemzetiségi összetételre: magyarok, románok, németek, zsidók vegyesen éltünk ott. – Milyen volt ott az élet? – A Király utcához képest nekem valóságos Paradicsomnak számított, bár kisgyerekként a Király utcában is jól éreztem magam. A költözésre már nem emlékszem, viszont belecsöppentem a nagyobb telepi családba, ahol akkoriban mindenki ismert mindenkit. Reggeltől estig fociztunk, a szomszédunkban volt a temető, ahol szintén lehetett játszani. Rengeteg gyerek volt, és mindannyian magyarul beszéltünk, beleértve a románokat is. Persze mi is megtanultunk románul, úgyhogy nem volt semmilyen nézeteltérés közöttünk. A mostani balettiskola Petőfi utcai épületében működő magyar elemi iskolában jártam, majd 1959-től az Ady Endre Líceumba írattak, ott is érettségiztem. – Mikor döntötted el, hogy a mérnöki pályát választod? – Még a Király utcában volt egy gyergyói származású székely szomszédunk, Baricz bácsi, aki asztalosként dolgozott a Vasúti Javítóműhelyekben (Február 16.). Délutánonként otthon a saját műhelyében bütykölt ezt-azt. Négy-öt éves koromban beszabadultam a műhelyébe, az öreg mindig felállított egy kicsi ládára a gyalupadja mellé, és estig, amíg dolgozott, onnan lestem, mivel foglalkozik. Belém ívódott a fa és a csontenyv illata, annyira, hogy a mai napig szeretem a fát és a szerszámokat. Nem tudnám megmondani, ez is közrejátszott-e, de egyszer kijelentettem, gépészmérnök leszek. Érettségi előtt Kovács Mihály latintanárom eljött apámhoz, hogy rábeszélje, küldjön engem Brassóba az erdőmérnöki egyetemre. Ott szükség volt a latin nyelvre, és a tanárom szerint abból jó voltam. Idegen városba menni költséges lett volna, de már nem is nagyon tudtak volna lebeszélni a gépészmérnöki pályáról. Sosem bántam meg a választásomat, egész életemben tervezéssel foglalkoztam, ami élvezetes és valóban mérnöknek való munka. – Napjainkban nehezebb munkát találni. Könnyű volt azokban az években elhelyezkedni a szakmában? – Volt egy lista a munkahelyekkel, ezekből lehetett választani – természetesen az egyetemen elért eredmények alapján. Nem voltam a legelsők között, de azért elég közel Kolozsvárhoz, Zilahon kaptam állást. 1975-ben kerültem vissza a szülővárosomba, a Hőenergetikai Berendezéseket Kutató és Tervező Intézetbe, innen is mentem nyugdíjba 35 év után. Négyszázan dolgoztunk az intézetben, de az 1989 utáni években mintegy nyolcvanan maradtunk. Ebből már csupán 10–12 személy foglakozott tervezéssel. Energetikai berendezéseket terveztünk és gyártottunk, gyakorlatilag mindent, aminek a hőenergiához köze van. – Az alternatív energiatermelők is beletartoztak? – Már a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben kezdtek divatba jönni az úgynevezett megújuló energiaforrásokat hasznosító berendezések, a Ceauşescu-rendszer ezen a téren is meg akarta mutatni a világnak, mire képes. Intézetünk a szélerőműveket kapta feladatnak, másokkal együtt én is terveztem néhány kísérleti példányt, amelyek közül egy 30 kW-os szélturbinát a Dregan-völgyi gyűjtőtó szomszédságában szereltek fel. A rendszerváltás után már nem volt pénz kutatásra, tervezésre, pedig volt egy 400 kW-os szélturbinánk is, ami félig készen állt. Egyébként az egykori állami tervezőintézet – amelyik Ceauşescu feleségének közvetlen felügyelete alá tartozott, és amely 1994-ben az alkalmazottak részvénytársaságává alakult át – ma is működik, de már osztrák tulajdonban van. – A művészetek mikor kerültek be az életedbe? – A 60–70-es években egyes vállalatok otthonra adtak ki munkát, az egyik unokanővérem férje ezzel foglakozott. Nálunk a pincében folyt a „domcsizás” (így hívtuk akkoriban ezt a fajta bérmunkát), amelyből én is kivettem a részemet, többek közt forrasztani kellett különféle rézből készült dolgokat. Innen került rézlemez, és nekifogtam a rézlemez-domborításnak. Miután az egyetem után Zilahra kerültem, ott eléggé unatkoztam. Már nős voltam, de a feleségem Kolozsváron maradt, így elkezdtem gondolkodni, mit tehetek szabadidőmben. Magánszorgalomból megtanultam furulyázni, aztán falikárpitot készíteni. Sőt az amatőr színjátszásba is belekóstoltam. Komolyabban a 2000-es évek közepén kezdtem foglalkozni a művészetekkel. Akkor már jártam Mákóba és Zsobokra fafaragó táborokba, ott képeztem magam Gál Potyó István fafaragó szakavatott irányítása mellett. Az apatársam, Essig József és felesége Klára, rávettek, vegyek részt az általuk évek óta szervezett és nagy népszerűségnek örvendő zsoboki képzőművésztáborban. Kezdetben itt is csak fába véstem, közben az egyik táborozó képzőművésztől, Koncz Münich Judittól ellestem a linometszés technikáját. Ezt most is tanulom, úgy tűnik, kissé későn érő típus vagyok… – Komoly munkát végzel helytörténészként is, Kolozsváron együtt emleget a szakma Asztalos Lajossal és Gaal Györggyel. Mi váltotta ki ez irányú érdeklődésedet? – Ez kissé túlzás, hisz míg az ő munkásságuk évtizedekre nyúlik vissza, addig én csak az utóbbi hat-hét évben kezdtem el foglalkozni ezzel. Egyébként Gaal György osztálytársam volt. Nagy szeretettel és érdeklődéssel olvastam munkáit, és telenként, amikor a műhelyben nem lehetett faragni, beültem az egyetemi könyvtárba vagy a levéltárba, és régi újságokat, évszázados iratokat böngésztem. Ha már átnéztem őket és rengeteg érdekes dolgot találtam, jegyzeteltem is. – A helytörténet melyik része érdekel? – Az épületek története, illetve az emberek. Sok érdekes ember sorsát fedeztem fel. Az első, aki felkeltette érdeklődésemet, éppen Nagy Gábor volt, akinek az egykori telkén épült a házunk. Nagy Gáborról tudni kell, hogy pincérből vendéglős lett, a születési éve 1845, amelyet az Ellenzék egyik 1922-es lapszámából sikerült kiderítenem. Dúsgazdag ember lett, egy időben Kolozsváron neki volt a legtöbb földterülete, telke. Nagyon jól hegedült és foglakozott zenekutatással is. A mai Melody épületében – amelyet akkor a katolikus egyháztól bérelt – a külföldön is híres Központi szállodáját működtette, amelynek vendéglőjében még Ferenc Józsefnek is felszolgált. Az egykori Ellenzék című lap azt is megírta, hogy a császár busás borravalót hagyott a pincéreknek – Érdekes írásod jelent meg a Széchenyi tér jellegzetes palotáiról, amelyek a 19. század végén épültek. Mi késztethetett egy akkori patikust vagy mészárost, hogy bérpalotát építsen? – Mindenekelőtt megérte befektetetni a pénzt bérpalotákba, hiszen ebből komoly jövedelem származott. Ugyanakkor mind a négyen, akik a palotákat építtették, dúsgazdagok lettek. Az sem mellékes, hogy mind a négyen virilisként (a legtöbb adót fizető polgárból kikerülő tanácsos) vagy választott polgárként a város Törvényhozó Bizottságának tagjai voltak, és első kézből tudták meg, hogy a városrendezési tervben az újonnan felépítendő Szamos híd négy sarkára bérpalotákat terveznek. Az Ellenzék 1891. egyik februári lapszámában megjelent tudósítás szerint Benigni Sámuel, Széki Miklós, Varga Dániel és Oriold József telektulajdonosok palotákat készülnek építeni. Benigni és Széki három év alatt fel is építette, viszont Varga Dániel helyett üzlettársa, a dúsgazdag ékszerkereskedő, Babos Sándor készíttette el – sorrendben harmadikként – a Széchenyi tér sarkán lévő épületet, amely később a református egyház tulajdona lett. – Az egyik palota földszintjén régóta működik gyógyszertár. Ez eredetileg így épült? – A Malom utca sarkán lévő Széki-palota építtetője Széki Miklós patikus volt. Bútora, berendezése a mai napig ugyanaz, mint amikor megnyitották 1893-ban. Ezt barátja, B. Bak Lajos műbútorasztalos mester, bútorgyáros készítette, aki özv. Oriold Józsefnével, a negyedik palota építtetőjével még az építkezés során kötött házassága révén a mai Astoria melletti épület névadója lett. Sajnos ezt kevesen tudják, és teljesen helytelenül továbbra is Benigni- vagy Berde-palotaként említik az épületet. – Írásaidban foglalkozol a Reményik család történetével is. Milyen érdekes dolgokat derítettél ki róluk? – Kevesen tudják, hogy a költő édesapja volt az első okleveles építészmérnök Kolozsváron. Azelőtt a budapesti műszaki egyetemen nem osztottak diplomát, hét-nyolc egyetemi félév után elismerték, hogy az illető mondjuk mérnök. Ilyen volt Pákey Lajos, kora egyik legnagyobb építésze. Bár korábban fejezte be az egyetemet, mint Reményik Károly, végül csak utána szerzett diplomát, amikor az okleveles építészmérnöki cím megszerzését vizsgához kötötték. Pákey az önéletrajzában el is ismeri, hogy ő a második vagy a harmadik okleveles építészmérnök volt Kolozsváron. Kevesen tudják azt is, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak otthont adó épületet Pákey tervezte ugyan, de Reményik Károly cége építette fel. Abban az időben a tervezőn volt a hangsúly, így általában az ő neve maradt fent, aki pedig a munkálatokat elvégezte, az lassacskán feledésbe merült. De a Farkas utcai egyetem keleti és nyugati épületszárnyai, az egyetemi könyvtár, a klinikák épületei is Reményik nevéhez kötődnek. Jellegzetesen klinker téglával burkolta az általa épített épületek külső falait, mint ahogy a saját Szentlélek utcai egyemeletes családi házát is. – Mi vár még feltárásra a te szempontodból? – Nem kimondottan épületekről szóló téma, de szeretném feldolgozni a kolozsvári mészáros céh történetét. Sok irat található róla megalakulásától, az 1470-es évektől. Azért is szeretném ezt megörökíteni, mivel édesapám mészáros volt… Nagy Béla Kolozsváron született 1948. január 13-án. A Kolozsvári Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakán diplomázott 1971-ben. 1971–1975 között a Zilahi Öntöttvas és Acél Ipari Csapszerelvény Gyárban (IAIFO), 1975–2009 között a Kolozsvári Hőenergetikai Berendezéseket Kutató és Tervező Intézetben (ICPET, ma SIETA SA) dolgozott. A Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület, a Romániai Magyar Kézművesek Szövetsége, a Kolozsvár Társaság és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tagja. Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. május 6.Három tiszteletdíjat adományozott a KLMTHárom Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díjat adományozott a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa: a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és más műemlék épületek felújításáért az Erdélyi Református Egyházkerületnek (EREK), a Farkas utcai református templom felújításáért Kolozsvár Belvárosi Református Egyházközségnek, a széki református templom felújításáért pedig a helyi egyházközségnek. Gaal György, a KLMT elnöke kifejtette: a nevezettek az erdélyi magyar emblematikus épületek sikeres felújításáért kapták a díjakat. – Az értékek láthatóvá tétele mindannyiunkat gazdagít. Aki ezt rossz szemmel nézi, az szegény, és az is marad. De mi gazdagok vagyunk, sok feladat áll előttünk – közölte Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Az Erdélyi Református Egyházkerületet laudálva a nagyenyedi Bethlen-kollégium és más műemlék épületek felújításáért, Brendus Réka a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese kifejtette: az EREK örökségépítő tevékenysége túlmutat a szakrális területen. Kató Béla, az EREK püspöke pedig azt hangsúlyozta: nem csak műemlék épületeket, hanem élő közösségek otthonait újították fel. Az EREK-nek adott diploma másolatát vette át Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója is. A Kolozsvár-belvárosi és széki református egyházközségeket Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere laudálta. – A két egyházközség egyedi, de most már összekötik őket a felújítás során átélt hasonlóságok. A lelkesedés diktálja az iramot, de csak a kitartás éri el a célt. Ebben a két esetben a kivitelezők kitartó lelkesedésére volt szükség – vélekedett Horváth Anna. A díjat Fazekas Zsolt lelkipásztor és Nagy Péter főgondnok (Kolozsvár-belvárosi egyházközség), illetve Sallai Márton lelkipásztor és Tamás János főgondnok vette át Gaal Györgytől és Maksay Ádámtól. A zenei kínálat is változatos volt: a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Gergely Zoltán) egyházi jellegű műveket adott elő, a Bethlen-kollégium diákjai (Sipos Zsuzsanna, Turzai Tamás és Fechită Cătălin) szavaltak és énekeltek, Antal Csanád és zenekara ízes széki népzenét játszott. A díj Kolozsi Tibor szobrász bronzplakettjéből és Ferenczy Botond grafikus által tervezett oklevélből áll. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 24.A kolozsvári értelmiségiKántor Lajos meghalt. Mindannyian tudjuk, hogy ez nagy veszteség Erdélynek, a magyar kultúrának, a romániai népek demokratikus együttműködésének, a Duna-medencei szolidaritásnak, a romániai magyarság és Magyarország szellemi közelségének. Én nem tartoztam meghitt barátai közé, voltak közöttünk nemzedéki, ízlésbeli, világszemléleti és vérmérsékleti különbségek – de az idő teltével, bár megmaradtak, jelentőségük elhalványult. Méltatni szépírók, irodalomtörténészek és irodalomkritikusok fogják igazán, én csak olyasvalamiről írok most, amit nem szoktak hangsúlyozni tisztelői – talán azért, mert olyannyira nyilvánvaló, annyira magától éretődik. Kántor Lajos itt született Kolozsváron, itt élte le az egész életét, a kolozsvári Korunk szerkesztője – egy időben főszerkesztője – volt, és haláláig szorgalmas munkatársa. Lokálpatrióta is volt, mint a kolozsvári titkoknak az a néhány tudora, akiknek annyi hálával tartozunk – Asztalos Lajosra gondolok, meg Gaal Györgyre, meg olyan művészekre mint Miklósi Dénes, akinek a régi kolozsvári munkásfotográfiák gyönyörű kiállítását köszönhetjük –, de nemcsak lokálpatrióta. Egész egyszerűen megtestesítője volt a puritán, ám kultúratisztelő kolozsvári protestáns polgárembernek. Ez a kultúratisztelet elképesztő aktivitásra serkentette, nem volt ember, aki annyi kiállítást és színielőadást látott volna, annyi irodalmi eseményen vett volna részt, olyan mohón érdeklődött volna az erdélyi magyar irodalom minden tücske-bogara, szülővárosa minden írott és festett részlete iránt, mint ő. Olyan hagyományos erényekkel büszkélkedhetett – fáradhatatlan szorgalom, szűnni nem akaró bogarászás, kiapadhatatlan kíváncsiság, hagyománytisztelet, mértékletesség, kiegyensúlyozottság, nemcsak a zsenialitásnak, hanem a tisztes középszernek is az antiromantikus megbecsülése, a nyomtatott papírlap iránti fanatikus szeretet –, amelyek egy része régimódi és konzervatív. Csöppet se röstellte, hogy nem kedveli a túlzásokat, és az ő megfontolt középutassága, kedélyes nyugalma nem volt mesterkélt, hanem fölöttébb szerves. De éppen ez volt Kántorban az érdekes: ő volt az erdélyi modernség régimódi és konzervatív híve és krónikása, aki minden értékeset (mindent, amit ő értékesnek tartott) összegyűjtött volna a fészkébe, amit nem lehet másképp nevezni, csak így: a magyar Kolozsvár. A magyar Kolozsvár, a Kolzsváron meghonosodott, kialakult magyar kultúra – mindenféle történelmi csapásoknak hála (ez furán hangzik, de itt a helyi kultúra Trianon után virágzott ki igazán: a Korunk is emigránsok, ha tetszik, menekültek alapítása volt az 1920-as évek második felében) és persze e csapások ellenére – EGÉSZE volt Kántor Lajos életterülete. Valahányszor otthon jártam, naponta többször összeakadtam vele valamelyik utcasarkon, ahogy különféle irodalmi ügyekben loholt valamerre – Demény Péter a szép és igaz Kántor-nekrológjában így nevezi: „a szívós baktató” –, mostanára már a város elképzelhetetlen nélküle. Kevesen voltak annyira hűségesek a szülőföldjükhöz, mint Kántor. Nem érzelmileg: sokan vagyunk, akik szeretjük a városunkat. De ekkora kitartás, ilyen termékenység, ilyen szívósság, ilyen szolgálatkészség, ekkora alázat a matériával szemben: ritkaság. Ebben aligha ér bárki is a nyomába. Mindebben egy csomó minden távol áll tőlem, nem tagadom. Művészetkultusza nekem olykor kissé eklektikusnak tetszett. De mit számít ez. Ő gyűjtötte Erdély, mindenekelőtt Kolozsvár kincseit, ott vannak föllajstromozva rengeteg könyvében, nélküle ennek a helynek a története elmesélhetetlen. A transzilván patrióta, a kolozsvári értelmiségi, Kántor Lajos nincs többé. Máris hiányzik. Most látjuk csak, milyen nagy dolog az a látszatra csekély ambíció, amely hasznos akar lenni, amely szolgálni akar önként egy ügyet, egy várost, egy közösséget – egyszerre szerényen és rátartian, de fáradhatatlanul. Legyen neki könnyű a Házsongárd földje. TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS / Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 14.„Angyal bácsi, hozan egy pemzlit és szépfestékeket”Berde Mária irodalmárra és Dóczyné Berde Amál festőre emlékeztek Az emberi szervezet tűrőképességének határát súroló fülledtség uralta a 8. Kolozsvári Magyar Napok nulladik napját a szabadban és az épületekben egyaránt. Ennek ellenére szombat délután a Bánffy-palotában zsúfolásig megtelt a Szépművészeti Múzeum Tonitza-terme, ahol kettős rendezvény zajlott: Berde Mária (1889–1949) író, költő, műfordító, illetve nővére, Dóczyné Berde Amál (1886–1976) festő életművét idézték fel konferencia és kiállítás-megnyitó keretében. Mindkettejük életútja, munkássága kapcsolódott a kincses városhoz, mindketten az erdélyi női művészeti élet úttörői közé sorolandók, és mindketten Kolozsváron, a házsongárdi sírkertben nyugszanak. A Házsongárd Alapítvány, Quadro Galéria, Kolozsvári Szépművészeti Akadémia, Kincses Kolozsvár Egyesület és a KMN Egyesület által szervezett esemény alkalmából Kolozsvárra érkezett a képzőművész kiváló humorérékkel megáldott 96 éves lánya is. A konferencia köszöntőbeszéde Gergely Istvánné Tőkés Erzsébettől (igazgató, Házsongárd Alapítvány) hangzott el, aki szerint Kolozsvár régi adósságát rótta most le, és ezért köszönet illeti a támogatókat. Ő személyes indíttatásból kezdeményezte ezt a rendezvényt: a kommunista rendszer hatalomra jutása előtt a Tőkés család egy házban lakott a Berde családdal, és ő jól ismerte a két művészt, akik nem zászlólengető hangoskodással, hanem élő öntudattal szolgálták magyar közösségüket. Gaal György művelődéstörténész a Berde család történetét tekintette át. A szentivánlaborfalvi Berde család sarja, Berde Sándor a háromszéki Fotoson született, az 1848-as forradalomban és szabadságharcban való részvétele miatt féléves börtönbüntetést szenvedett. Tanári, majd református papi pályafutásának állomásai között Sepsiszentgyörgy, Kackó, Nagyenyed szerepelt. A Dés melletti Kackón házasodott össze Ónody Veres Máriával, öt gyermekük született: ifj. Sándorból lelkész, Amálból festő, Máriából író, Károlyból bőrgyógyász lett, egyik kiskorú gyermekük pedig elhunyt. A családfő hiába vált a Kolozsvári Református Fakultás legelső tanárává, mert az akkor megalakult intézmény még nem működhetett, és ezért ő Nagyenyedre került kiküldöttként. Betegsége megakadályozta, hogy valaha Kolozsváron tanítson, síremléke a nagyenyedi temető egyik ékessége. Ezután, távollétében, Dávid Gyula irodalomtörténész dolgozatát olvasták fel Berde Mária író, költő, műfordító emlékezetéről, Vallani és vállalni címmel. Életrajzát és művészi pályafutását a női érzékenység határozta meg, de az Erdélyi Helikon Társaság tagjaként szépirodalmi eszközökkel síkra szállt az emberség és az igazság érvényesítéséért. Ugyanakkor bekapcsolódott az erdélyi irodalmi élet szervezésébe is. Vindis Andrea színművész Berde Mária verseiből adott elő (Az én apám; Boldog vers; Kedv; Menni kell). A rendezvény a földszinti kiállítóteremben Dóczyné Berde Amál tárlatának megnyitásával folytatódott. Ennek kurátora, Székely Sebestyén György művészettörténész felelevenítette a színes, de kevésbé ismert művész pályáját, akit a vitalitás jellemzett. Erőteljes stílusa Nagy Imre, Incze János Dés és Thorma János rangjára emelte, utóbbi oktatója is volt. Londonban, Párizsban, Münchenben tanult, expresszivitás és mennyiség szempontjából egyaránt hatalmas életművet hagyott hátra. Eddigi mellőzésének okai: népművészet felé irányuló hajlama (Kalotaszeg, Torockó) nehezen volt emészthető a modernizmus hívei számára, és női mivolta is akadályozta az elismerésben. De ezután, és nem csak a KMN idejére, folyamatossá kell tenni régi, méltatlanul mellőzött művészeink újrafelfedezését – mondta a kurátor az augusztus 27-ig látogatható kiállítás megnyitóján, amely a budapesti Balassi Intézet és magánszemélyek támogatásával jöhetett létre. A megemlékezésen általános derültséget okozott a festő kerekesszékben megjelent, Debrecenből erre az eseményre érkezett kilencvenhat éves lányának, Gaál Ferencné Dóczy Aglentnek a reagálása az őt szemmel láthatóan nagyon megviselő rekkenő hőségre: „Úgyis Kolozsváron szeretnék meghalni”. És felolvasták édesanyja levelét, amit hétéves korában karácsonykor az „angyal bácsinak” címzett, amelyben ecsetet és festékeket kért, mert már akkor festeni akart. Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 31.Kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról egyezett meg Szijjártó Péter BukarestbenKét, jelenleg ideiglenesen és korlátozott nyitvatartással működő határátkelőhely állandó nyitva tartásáról, és a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról állapodott meg Szijjártó Péter külügyminiszter Teodor Melescanuval szerdán Bukarestben. Szijjártó Meleșcanu meghívására látogatott Bukarestbe, ahol délután előadást tart a román nagykövetek éves értekezletén. Reggel Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, majd a román külügyminiszterrel és Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettessel tárgyalt. Tárgyalásai után az MTI-nek adott nyilatkozatában sikertörténetnek nevezte Románia és Magyarország kereskedelmi kapcsolatait, amelyek segítik azt, hogy a két ország kapcsolatai más területeken is kedvezően alakuljanak. Elmondta: Románia Magyarország második legfontosabb exportpiaca. Az elmúlt évben a magyar vállalatok 4,6 milliárd euró értékben exportáltak Romániába, és az idei esztendő első öt hónapjának az adatai 16 százalékos növekedést jeleznek. "Ha a román gazdaság jól megy, ha Románia sokat importál, a magyar vállalatok ebből sokat profitálnak" - állapította meg a miniszter. Azt is megemlítette: a MOL Románia 15. legnagyobb vállalata, az OTP pedig a 14. legerősebb bank az országban. Örvendetesnek mondta, hogy a román kormány "nem áll negatívan az OTP azon szándékához", hogy tovább növelje piaci részesedését. Úgy vélte, a kölcsönös bizalom megerősödését jelzi, hogy meghívást kapott a román nagyköveti értekezletre. Megjegyezte: pár évvel ezelőtt nehezen elképzelhető lett volna, hogy Románia külügyminisztere a magyar nagyköveti értekezleten, Magyarország külügyminisztere pedig a román nagyköveti értekezleten tartson előadást. Az új határátkelőhelyek megnyitásával kapcsolatban elmondta: a román kormány megadja a felhatalmazást a román Külügyminisztériumnak a tárgyalásra, amely során gyorsan el fogják dönteni, hogy a februárban ideiglenesen és időszakosan megnyitott határátkelőhelyek közül melyik kettő maradjon állandóan nyitva. Azt is elmondta, hogy hamarosan létrejön a második autópálya-határátkelőhely a román-magyar határon. A magyarországi M4-es 2019 végéig eléri az államhatárt, ahol a határátlépési infrastruktúrát is megépítik, és eddig román oldalon is megpróbálnak a határig érni az A3-as autópályával. Szijjártó Péter az energetikai együttműködés területén is eredményekről számolt be. Mint elmondta: a Románia és Magyarország közötti gáz-interkonnektoron keresztül jelenleg csak Magyarország irányából lehet Romániába gázt szállítani. Románia elkezdte azonban azokat a beruházásokat, amelyek nyomán lehetővé válik, hogy Magyarország 2019 végére évente 1,75 milliárd köbméternyi gázt, 2022 végére pedig évente 4,4 milliárd köbméter gázt vásároljon Romániából. Azt is elmondta: már csak néhány kisajátítási döntés szükséges ahhoz, hogy Békéscsaba és Nagyvárad között a két ország villanyhálózatait is összekössék. Szijjártó Péter a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról elmondta: a román kormány megadta ehhez a felhatalmazást a román Külügyminisztériumnak, és várhatóan már néhány napon belül le tudják zárni az erről folytatott tárgyalásokat. Szijjártó Péter a nap "legjobb hírének" mondta, hogy román tárgyalópartnerei pozitívan fogadták azt a magyar szándékot, hogy a vajdasági és kárpátaljai után a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programot is indítson. "A németek már dolgoznak hasonló programon Románia területén, és mi a német mintára szeretnénk elindítani ezt. Abszolút pozitív a román kormány hozzáállása, és már csak néhány technikai részletet kell tisztáznunk ahhoz, hogy ezt a magyar, a román és az EU-s jogszabályoknak is meg tudjuk feleltetni" – fogalmazott. A miniszter megemlítette: mint minden más alkalommal, ezúttal is az RMDSZ elnökével kezdte bukaresti megbeszéléseit, és áttárgyalták a magyar-román kapcsolatban megoldásra váró kérdéseket, amelyeket fel is vetett a román vezetőkkel folytatott tárgyalásain. "Kértem a román illetékeseket, hogy a két marosvásárhelyi oktatási ügyet: a Római Katolikus Gimnáziumét és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemét (MOGYE) oldjuk meg. Azt gondolom, hogy politikai akarattal és egy kis jóindulattal ez a két ügy megoldható a közeljövőben" - jelentette ki a miniszter. Hozzátette: "szükség van minden olyan alkalomra, amikor a kölcsönös bizalmat javítani tudjuk, és a közös sikertörténeteket építeni tudjuk. A bizalom javítása és sikertörténetek létrehozása nyomán érhetünk el oda, hogy a megoldatlan kérdéseket is rendezni tudjuk" - fogalmazott az MTI-nek adott nyilatkozatában Szijjártó Péter. Magyarország külügyminisztere a délután folyamán a Képviselőház elnökével, Liviu Dragneával és a Szenátus elnökével, Călin Popescu Tăriceanuval is kétoldalú megbeszélést folytat. Kolozsváron üdvözlik az intézmény létesítését: A kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozásának ötlete nem újkeletű, ennek megoldása már több éve húzodik. Korábbi sajtóhírek szerint a magyar kormány 2014-ben döntött az intézmény létesítéséről, de az ezzel kapcsolatos tárgyalások elakadtak, mivel a magyar és a román kormány eltérően értelmezte a kulturális intézmények alapításáról szóló egyezmény szövegét. Az intézmény létesítése kapcsán felvetődött az is, hogy az új intézet önállóan vagy esetleg a Bukaresti Kulturális Központ fiókjaként működjön majd. Ugyanakkor Bukarest azt sem tartotta kizártnak, hogy esetleg a sepsiszentgyörgyi irodát költöztessék Kolozsvárra, de erre a magyar fél nem volt hajlandó. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja örvendetesnek tartotta a két külügyminiszter közötti megállapodást a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitását illetően. „Kolozsvár a megfelelő helyszín egy ilyen intézmény működéséhez. Fontos lenne nem csak a magyarság, hanem a többség számára is. Reményteli fejlemény ez a megállapodás. A román hozzáállás eddig sem volt elutasító a kérdést illetően. A magyar fél minden bizonnyal rövid időn belül megteremti az intézmény létesítéséhez szükséges feltételeket” – mondta a főkonzul lapunk kérdésére. Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke is sikeresnek tartotta az intézet létesítésére vonatkozó egyezményt, de arra is felhívta a figyelmet, a sok kulturális program szervezőinek összehangoltan kellene tevékenykednie, hogy elkerüljék az egymásra torlódó eseményeket. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára, Bitay Enikő szerint a kutatómunkának nagy szüksége van minden állami támogatásra, és ha az új intézet erősíteni fogja a civil szférát, akkor könnyebbé teheti a tudományos életet. „Szerencsés ügyről van szó, mert amit a politikum nem képes megoldani, azt pótolja a kultúra kapcsolatépítő ereje. Ráadásul Kolozsvár jó hírneve is erősödhet általa” – fogalmazott. „Egy magyar kulturális intézet létrehozása Kolozsváron feltétlenül pozitív változás lesz nemcsak a város, hanem egész Erdély művelődési életében” – válaszolta kérdésünkre Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Egyesület elnöke. Úgy vélte, az intézet feltehetően át fogja venni azokat a eseményeket, amelyeket jelenleg a konzulátus menedzsel, s valószínűleg saját épülettel rendelkezik majd, ahol megszervezik a programokat, ileltve saját személyzetre is szüksége lesz. Szabadság (Kolozsvár) 2017. szeptember 4.Kiosztották a Fényes Elek-díjakatHuszonharmadik alkalommal rendezték meg a Partiumi Honismereti Konferenciát a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szervezésében. A szeptember 1-3 között megrendezett nagyszabású esemény pénteken délelőtt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) új székhelyén a köszöntőkkel kezdődött. Áhitatot mondott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a Példabeszédekből vett igerész alapján, míg Fodor József, a nagyváradi római katolikus püspökség vikáriusa Ferenc pápának a teremtett világ világnapjára írt üzenetéből idézett. A megjelenteket köszöntötte többek között dr. Pálfi József, a PKE rektora, aki felidézte azt, hogy a PKE és a PBMET együttműködési szerződést írtak alá, aminek alapja az, hogy mindkét intézménynek van közös érdeke, méghozzá a Partium és a Bánság értékeinek a felvállalása. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke köszöntőjében elmondta: ma már semmi sem természetes Nagyváradon, „a szép ünnepeink ellenére nap mint nap meg kell küzdenünk azért, hogy otthon érezzük magunkat”- fogalmazott, majd a konferenciára utalva kijelentette: „minden ilyen típusú rendezvényt, ahol megnyilvánulhatunk, támogatnunk kell.” Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntőjében elmondta: egy közösséget meghatároz az, hogy milyen közösségi hálózattal rendelkezik, a PBMET egyik értéke ennek a térségnek, hiszen ha nem lennének feltárva a helyi értékek, akkor azok már nem is lennének. Kiemelte továbbá, hogy a PBMET nemcsak a Partiumban és a Bánságban, de az egész Kárpát-medencében össze tudta fogni azokat, akik helyben dolgoznak és feltárják a helyi értékeket. „Dukrét Géza és a PMBET igazi műhelyt hozott létre: a vidéken zajló kutatómunka professzionalizációja ment végbe, folyamatos fejlődés figyelhető meg” – emelte ki a politikus. Aprómunka Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke úgy ítélte meg köszöntőjében, hogy a PBMET az aprómunkát végzi el, ami nagyon fontos, hiszen az egyetemi központok nem tudják elvégezni azt a kutatómunkát, amit helyi lelkész, a helyi tanító vagy más helyi kutatók képesek és el akarnak végezni, és az így összegyűlő munka maradandó értéket képvisel. „A PBMET és az általa elvégzett munka maradandó értéke a magyar művelődéstörténetnek” – fogalmazott Gaál György. Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke néhány magyarországi példa megemlítése kapcsán kijelentette: „avatni szeretünk, karbantartani nem” aláhúzva ezzel azt, hogy nagyon fontos megóvni és megőrizni épített örökségünket. Fontos továbbá, hogy a feltárt helytörténeti anyagok könyvben megjelenjenek, mert az biztosan hozzáférhető, míg az internet sokszor bizonytalan és nem hiteles információ forrás. Fényes Elek-díjak A köszöntők után osztották ki a Fényes Elek-díjakat. Az első díjazott Berecz Gábor volt. Mint az a méltatásból kiderült, Berecz Gábor az 1990-nen újjáalakított aradi Kölcsey Egyesületben töltött be vezető tisztséget, mely egyesületnek jelenleg az elnöke. 2003-tól az újraalapított Havi Szemle, majd 3Havi Szemle művelődési folyóirat új sorozatának szerkesztőjeként tevékenykedett, éveken keresztül közölt címertani ismertetéseket Arad megye településeinek a pecsétjeiről. A másik díjazott Gaál György, akinek érdemeit Wanek Ferenc, az Erdélyi Múzeum Egyesület leköszönő választmányi tagja méltatatta, többek között kiemelve, hogy az 1948-ban született Gaál György már diákkorában az irodalomtörténettel jegyezte el magát, egyetemi évei alatt részt vett a Gaál Gábor Irodalmi Kör működésében, és az akkor alakult háromnyelvű, magyar, román, német kulturális diáklap, az Echinox magyar oldalának a szerkesztésében. Az egyetem után tanár lett, 1980-ban védte meg doktori disszertációját, 1985-től a középiskolai tanári munkájával párhuzamosan az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet tanára lett nyugdíjazásáig. Irodalomtörténeti munkásságán kívül számos könyve és tanulmánya foglalkozik tudomány- és oktatástörténettel, és kiemelkedő a helytörténeti munkássága is: már az 1970-es évektől behatóan foglalkozott a Házsongárdi temető történetével, de visszatérő helytörténeti témája maga Kolozsvár, amelynek számos tanulmányt, könyvfejezetet, később pedig önálló köteteket is szentelt. 1990-ben alapítója, alelnöke, majd elnöke a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságnak, a Házsongárd Alapítvány ügyvezető elnöke, az Erdély Múzeum-Egyesület nagyválasztmányi tagja, az MTA köztestületi tagja. Munkásságát számos elismerés igazolja, többek között a Romániai Írószövetség díjai (1999, 2004, 2009), az Erdélyi Múzeum-Egyesület helytörténeti pályázatának a díja (1991), a Spielmann József Orvostörténeti Díj (2009); a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Apáczai-díja (2004); a Magyar Kultúra Lovagja (2007), a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2012). Az ünnepi momentum után az ebédszünetig a plenáris ülés zajlott le, a jelenlevők három előadást hallgattak meg: a Bélfenyéri Tamásét Szent László törénykönyveiről, a dr. Pálfi Józsefét a Váradi Bibliáról és az Olasz Angéláét a Kárpát-medencében fellelhető Szent László emlékekről. Pap István / erdon.ro 2017. szeptember 12.Beszámoló a XXIII. Partiumi Honismereti KonferenciárólA Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2017. szeptember 1–3. között Nagyváradon szervezte meg a XXIII. honismereti konferenciáját, a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének amfiteátrumában. A regisztráció alatt mindenki megkapta a 2-es számú Partium lapunkat, amely a konferencián elhangzó előadásokat tartalmazza. Az ünnepélyes megnyitó a Szózat eléneklésével kezdődött. Ezt követően ökumenikus áhítatot tartott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség általános helynöke. A résztvevőket köszöntötte Dukrét Géza, a PBMET elnöke. A házigazdák nevében dr. Pálfi József, az egyetem rektora köszöntötte a konferenciát, kifejtette, hogy a két intézménynek közös célkitűzései vannak, közöttük a Partium és a Bánság értékeinek felkutatása és megismertetése. Ennek érdekében a PKE és a PBMET együttműködési szerződést írt alá. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kihangsúlyozta, hogy minden ilyen rendezvényt, ahol megnyilvánulhatunk, támogatni kell. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy az egyesület egyik értéke ennek a térségnek, hiszen ha nem lennének feltárva a helyi értékek, akkor azok már nem is lennének. Igazi műhelyt hoztak létre az itt folyó kutatómunka érdekében. Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) elnöke szerint az egyesület által elvégzett munka maradandó értéke a magyar művelődéstörténetnek. Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke szerint nagyon fontos megóvni épített örökségünket. Utalva az egyesület könyvkiadására, fontosnak tartja, hogy a feltárt helytörténeti anyagok könyvekben megjelenjenek, mert így biztosan hozzáférhetők. Wanek Ferenc az Erdélyi Múzeum Egyesület nevében üdvözölte a konferenciát, sok sikert kívánva. Révász Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke boldognak érezte magát, hogy itt lehet, mert sokat tanult az egyesülettől. Kállai Irén, a Berettyó Kulturális Központ igazgatója, kifejtette, hogy régi kapcsolatai vannak az egyesülettel, közös tevékenységek szervezésében és a könyvkiadásban. A konferenciát még megtisztelte jelenlétével Széphegyi László, a Város és Faluvédők Szövetségének alelnöke, Fehér József, a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke, Kiss Endre József, a Kazinczy Ferenc Társaság titkára, dr. Dénes Zoltán kanonok, egyetemi docens, Millisits Máté, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, Sárkány Viola, a Bocskai István Szövetség elnöke, Dukrét Lajos, a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, Balazsi József, Érsemjén polgármestere. A köszöntések után átadtuk az idei Fényes Elek-díjakat: Berecz Gábor, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke és Gaál György, a KLMT elnöke kapta meg. Az ünnepség után a plenáris ülés következett. A konferencia témái a következők voltak: Szent László éve, a Reformáció ötszáz éves ünnepe, Nagy személyiségeink emlékezete. Meghallgattuk Bélfenyéri Tamást, Fugyivásárhely, Szent László törvénykönyveiről. Dr. Pálfi József érdekes előadást tartott a Váradi Bibliáról. Olasz Angéla (Arad), a Kárpát-medencében található Szent László-emlékeket ismertette, vetített képes előadásban. Délután dr. Csorba Csaba (Sátoraljaújhely) A keresztény vallás változásai térben és időben című értekezését ismertette, a kereszténység több mint kétezer évének eseményeibe nyújtott betekintést. Szekernyés János (Temesvár) A protestantizmus kezdetei a Temesközben című nagy ívű ismertetőjét hallgathattuk meg. Dr. Dénes Zoltán atya a levéltári kutatások kimeríthetetlenségéről beszélt a Szent László emlékei Biharban című, rendkívül érdekes előadásában. Kifejtette, hogy a váradi vár nemzeti emlékhely, ahol királyaink vannak eltemetve. Deák József (Borossebes) I. Zsigmond király életéről és szerepéről beszélt. Ezután könyvbemutató következett: Fazekas Lóránd Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban című könyvét Kiss Kálmán (Túrterebes) ismertette. Itt említem meg, hogy a Podmaniczky-díjas Kósa Pál, a Várak, kastélyok, templomok folyóirat főszerkesztője, számos folyóiratot hozott ajándékba. Ezután a közgyűlés következett, amelyen az elnök és a területi elnökök rövid beszámolót tartottak. Majd a következő problémákat tárgyalták meg: a következő év kutatási témái, javaslatok a jövő évi programba, a következő konferencia helyszíne, székhely a Partiumi Keresztény Egyetemen, majd díszokleveleket adtunk át a nyolcvanon felüli tagtársainknak. Este fellépett a Csillagocska néptánccsoport, fergeteges előadást tartva. Majd meghallgattuk Meleg Vilmos színművész szívhez szóló előadóestjét. Szombat délelőtt a következő előadások hangzottak el: Mihálka Nándor (Nagyvárad) vetített képes előadásában a váradi várban történt ásatások történetét, a középkori székesegyház építéstörténetét ismertette. Mivel Arany-évet is ünneplünk, két előadás hangzott el: Nagy Aranka (Nagyvárad) Arany János családja, Ujj János (Arad) az aradi Kölcsey Egyesület emlékezése Arany János halálakor. Ezután dr. Vajda Sándor, (Borosjenő) Perecsényi Nagy László író, költő életét és munkásságát ismertette, aki Nagyváradon született, s korának egyik polihisztora volt. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője bemutatta a legújabb lapszámokat. Ezután Millisits Máté, Budapestről, Europa Nostra-díjas, Műemléki felújítások a Kárpát-medencében című kiállítását nyitotta meg. Kávészünet után Kiss Endre József (Sárospatak) A reformáció Közép-Európában című előadását hallhattuk meg, majd Kupán Árpád (Nagyvárad) az egyházépítő és szervező Sulyok István püspök áldozatos tevékenységét ismertette. Pásztai Ottó (Nagyvárad) az András család híres személyiségeinek munkásságát mutatta be. A kétszáz éve született Irinyi Jánosról, a tudósról Makai Zoltán (Nagyvárad) értekezett. Dr. Szabó József, bihardiószegi helytörténész az Érmellék szőlészetének és borászatának apostolait mutatta be. Messik Miklós, a budapesti Magyar Emlékek a Világban Egyesület elnöke Széchenyi-emlékek nyomában a Partiumban című, vetített képes előadását tekinthettük meg. Délután két előadást hallgattunk meg: Vallasek István (Kolozsvár) Toró Tibor atomfizikus élete és munkássága, Komáromi Ernő (Nagyvárad) Szántói Komáromi János élete és munkássága. Ezután Mihálka Nándor muzeológus vezetésével meglátogattuk a nemrég restaurált váradi vár részeit, a Vármúzeumot. Közben megkoszorúztuk Arany János szobrát. Este Dalolj velünk címen, magyar nótákat énekeltünk. Vasárnap a Fekete-Körös-völgyének műemléktemplomaival és népművészetével ismerkedtek a résztvevők. Magyarremetén megcsodáltuk a nemrég restaurált 13. századi műemlék templomot. Itt található a Partiumban egyedül álló Szent László-legenda falfestményei. Belényesben meglátogattuk a római katolikus templomot, amely 1752-ben épült. Ezután megkoszorúztuk Köröstárkányban a mártírok és hősi halottak emlékművét. Várasfenesen megcsodáltuk a Vura család tájházát, amelyben megőrizték a család régi népviseletét, régi tárgyait. Itt épült fel Györffy István néprajztudós emlékterme. Az ő tevékenységéről, a Fekete-Körös-völgyi kutatómunkájáról Dukrét Géza tartott előadást. Körutunkat Nagyszalonta megismerésével zártuk. Dánielisz Endre ny. tanár, helytörténész bemutatta a szoborparkot, a református templomot, az Arany-portát, Sinka István és Zilahy Lajos szülőházát, végül a Csonka-toronyban lévő Arany János Emlékmúzeumot. A konferenciát támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, valamint az RMDSZ és Communitas Alapítvány. Dukrét Géza / Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. október 28.Kemény Jánosról szülővárosa kapcsánA Szabadság adott hírt arról, hogy Szabó Csaba, kolozsvári újságíró kezdeményezésére a pennsylvaniai Pittsburgh-ben, szülővárosában emléktáblát avattak Kemény János (1903–1971) író, irodalom- és színházszervező emlékére. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, miként vált amerikai szülötté egy erdélyi főúri család sarja. A magyargyerőmonostori Kemény család Erdély egyik legrégebbi nemzetségéből ered, tagjai évszázadokon át jelen vannak a történelemben, hadvezetésben, politikában. Szinte valamennyi arisztokrata családdal rokonságba kerültek. Volt a családnak bárói és grófi ága is. A báróiból származott a híres politikus és regényíró, Kemény Zsigmond, a grófiból pedig Kemény József és Kemény Sámuel, akik 1842-ben értékes gyűjteményeik felajánlásával megvetették az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapjait. A család legismertebb leszármazási vonalát Kemény János (1607–1662) erdélyi fejedelem és emlékíró alapította. II. Rákóczi György fejdelem vitéz hadvezére volt, s ő hagyta rá végrendeletileg a hatalmas marosvécsi uradalmat várkastélyával együtt. Kemény fejedelemsége mindössze egy évre terjedt, 1661 januárjában választották meg, s egy év múlva, január 22-én elesett a törökökkel folytatott nagyszőlősi csatában. De leszármazottai közel három évszázadon át birtokolták Marosvécset. Ez a birtok hitbizomány volt, mindig csak a család legidősebb, vagy arra legrátermettebb férfitagja örökölhette, s nem adhatta el, nem oszthatta fel utódai között. A 19. század második felében Kemény György (1812–1896) főispán volt a birtok ura. Gróf Bethlen Máriával kötött házasságából hat gyermek született. A legidősebb volt Ödön (1837–1921), aztán következett Kálmán (1838–1918), azután pedig Mária (1844–1884). Az utóbbi báró Bánffy Dezsőnek, Magyarország későbbi miniszterelnökének lett felesége. A hagyomány szerint Ödön lett volna a vagyon örököse, de őt főleg az irodalom, bölcsészet érdekelte, visszavonuló természetű volt, s ezért a fess katonatisztet, Kálmánt választották szülei az uradalom örököséül. Bánffy Polixénával kötött házasságából azonban egyetlen felnőtt kort megért gyermek sem származott. Ödönnek viszont éppen hat gyermeke született feleségétől, Káli Nagy Gizellától (1839–1898). A hölgy Káli Nagy Lázár, a kolozsvári kőszínház építtető biztosának unokája volt, s örökölte annak alsójárai udvarházát és birtokát. Úgyhogy Kemény Ödön is oda költözött. Ödön legidősebb fiát, Istvánt (1863–1904) illette volna a nagy örökség. A jó megjelenésű Bécsben szolgáló főhadnagy azonban szégyent hozott a családra. Kemény Istvánt parancsnoka, egy herceg felkérte, hogy egy váltóját ellenjegyezze. Ezt nem lehetett megtagadni, különben is a herceget gazdag emberként tartották számon. Egy idő elteltével azonban Kemény Istvánon akarták behajtani a meglehetősen nagy összeget. A hercegnek nyoma veszett. (Kemény János utólagos nyomozása szerint beállt a francia idegenlégióba.) Kemény Istvánnak, de még szüleinek sem állt rendelkezésére a követelt összeg. Márpedig egy tiszt, ha nem tudott fizetni, akkoriban vagy főbe lőtte magát, vagy „meglógott”, távoli országba ment, de akkor elvesztette becsületét, szégyent hozott családjára is. Kemény István kénytelen volt nagybátyjához folyamodni a tartozás rendezéséért. Kemény Kálmán valóságos belső titkos tanácsos, főrendiházi tag, a „kegyelmes úr”, csak úgy volt hajlandó a tartozást kiegyenlíteni, ha István lemond minden örökségről, s kivándorol Amerikába. Így nem ő, hanem öccse, Kemény Ákos (1866–1922), Kis-Küküllő vármegye főispánja vált az örökössé, akinek azonban a Zeyk Cecíliával kötött házasságából nem született gyermek. Kemény István Amerikában a legalantasabb munkákkal kereste kenyerét: volt dokkmunkás, mosogatólegény, liftesfiú. Végül az osztrák–magyar külképviseleten kapott szerény állást. Washingtonban feleségül vette, Ida Berenice Mitchell (1871–1956) különleges szépségű színésznőt, akinek az előző házasságából már volt egy fia. Kettejüknek három gyermeke született: Gizella (1898), Berenice (1900) és János (1903). Az apa hirtelen halálát követően a művésznő nem tudta eltartani gyermekeit, de hallott róla, hogy férjének Erdélyben gazdag rokonai volnának. Így felkerekedett, áthajózott Európába, s a négy gyermekkel megérkezett Alsójárába, Kemény Ödön nagyapához. Bár ez a két pártában maradt húgával együtt nem túl fényes anyagi jólétben élt, befogadta a „kakukkfiókákat” (ahogy önéletrajzi regényében nevezi magukat élete végén Kemény János). Alsójára Kemény „fogadott szülőföldje” lett, hiszen itt kezdett eszmélkedni, gyerekkora ide kötődött. A falu gyermekeivel játszott, legjobb barátja Ferenczi Sándor volt, aki később az Unitárius Kollégium neves természetrajztanára lett. Nagy hatással volt rá az állandóan olvasó, folyóiratokat járató nagyapja. Itt szerette meg a természetet, ismerte meg a vadászat és halászat fortélyait. A nyarakat hol Nagyenyeden a Zeyk-rokonságnál, a „Burgban” töltik, hol pedig a „szelídlelkű” Ákos nagybácsinál, a dicsőszentmártoni főispáni lakban. Tízéves korában a kis Jánost beíratják a kolozsvári Református Kollégiumba. Nagy Jenő latintanárnál kap szállást és kosztot. Osztálytársa a későbbi orvos-író Jancsó Béla. 1916 nyarán Dicsőszentmártonban éri a román betörés, s a családdal együtt menekül Budapestre. Több hónapig tartózkodnak ott. Szemtanúja a Ferenc József halála okozta gyász megnyilvánulásának, majd az új király, IV. Károly koronázásának is. A kollégium diáklapjában, a Reményben jelennek meg első versei. 1920-ban ki is ad egy kis kötetet Költemények címmel. Az új írónemzedéket szárnyra bocsájtó, Jancsó Béla szerkesztetteTizenegyek antológiájában már 12 verssel szerepel. 1921-ben az Unitárius Kollégium diákjaként tesz érettségit, s a család kívánságára Bécsbe megy erdészeti főiskolára, mert ekkor már sejthető, hogy a gyermektelen Ákos halálát követően ő lesz a marosvécsi uradalom örököse. Különben is szereti a természetet, a havasokat. Bécs aztán lehetőséget ad neki a művészetek, de különösen a színházi-zenei élet alapos megismerésére. Ákos nagybátyja szívszélhűdés okozta hirtelen halálát követően tényleg Kemény Jánosra száll a birtok. Igaz, ekkorra a román földreform a földek közel 70%-át kisajátítja, de még mindig hatalmas erdőségek társulnak a vécsi várkastélyhoz. A mindössze 20 éves Kemény János 1923-ban veszi át Marosvécset. Ebben az évben meg is nősül. A Görögországban régészkedő William Roger Paton angol–skót archeológus lányát, Augusta Patont veszi nőül. Úgyhogy nemcsak édesanyjával, hanem feleségével is otthon „anyanyelvén”, vagyis angolul beszél. E házasságból is – a családban már hagyományos – hat gyermek születik. Közülük többen is a művészet felé tájékozódnak. Ezután Kemény János Marosvécs mellett Marosvásárhelyen és Kolozsvárt is lakást tart. Még csak kezdő író, amikor 23 évesen szétküldi meghívóleveleit a 27 legnevesebb erdélyi írónak, akik 1926. július 15-én gyűlnek össze Marosvécsen néhány napos tanácskozásra, megteremtve az erdélyi irodalom félhivatalos parlamentjét, a Helikont. Kemény János a 20-as évek végére válik tényleges íróvá. Első regénye, a Kákoc Kis Mihály címszereplője szegényparaszt a „kegyelmes úr” birtokán, vagyis Marosvécsen. Aztán kitör a világháború, elviszik katonának. A háborút és az őszirózsás forradalmat az avantgarde eszközeivel jeleníti meg a regény. Hazakerülve Mihály a kisvárosban próbálkozik megélhetést keresni. Egy évre besorozzák a román hadseregbe is. Végül szülőfalujában talál rá párjára, s itt alapít családot. Azután egymást követik a havasok életét bemutató regények és novelláskötetek, s egy déltengeri utazás élményeit összegző kötet, a Kokó és Szókratész (1940). Mint mecénás is számottevő. Őt választják a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság, majd az Erdélyi Irodalmi Társaság elnökévé. Mindegyiket a tetszhalálból kell feléleszteni. Különösen jelentős színházpártoló tevékenysége. Mikor a kolozsvári színtársulat csődbe jut, 1931-ben megalakul a Thália Magyar Színházi Rt., s ennek elnök-igazgatójául választják. Sok száz hold erdejét áldozza fel a színház talpra állítására és fenntartására. 1941-ben aztán a Hunyadi téri színházépületben megnyíló Magyar Nemzeti Színház főigazgatói tisztségével is kitüntetik. Ebbe a társulatba nem veszik be a zsidó színészeket, úgyhogy ők Kemény támogatásával külön társulatot alapíthatnak Fekete Mihállyal az élen, Concordia elnevezéssel, s a Vasas klub színpadán tartják előadásaikat. A második világháború végén a marosvécsi kastélyt feldúlják, kirabolják. Majd az egész birtokkal együtt államosítják. Kemény még részt vehet 1945-ben a marosvásárhelyi Állami Székely Színház megszervezésében, pár évig dramaturg is. De aztán – mint „osztályellenség” – csak fizikai munkát végezhet, úgyhogy mészégetéssel keresi kenyerét. 1954-től a Kolozsvárról Vásárhelyre költöző Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben kap könyvtárosi állást. 1958-ban innen is kiteszik származása miatt. Végül Sütő András alkalmazza az Új Élet című képeslap színházi rovatának szerkesztőjeként, s ezután tud újra az irodalomnak élni. 1957-ben jelenik meg novelláskötete: A havas dicsérete. Szó van benne a mészégetők nehéz munkájáról is. Aztán meglepetésszerűen sorra hozzák ki köteteit a kiadók. A gyermekvers-könyvek és novella-gyűjtemények mellett három regénye jelenik meg: Vadpáva (1958), Farkasvölgy (1963),Víziboszorkány (1965). Az 1830-as évektől 1914-ig a havason élő románok és magyarok életvitelét egy bátor, vállalkozó szellemű asszony történetével kapcsolatban bemutató utóbbi regény kétségtelenül érett munka. 1970-ben románra is lefordítják. Legsikeresebb műve azonban csak halála után látott nyomdafestéket, a Kakukkfiókák (1972). Ez önéletírása. Főleg az alsójárai éveket ábrázolja megkapóan. Sajnos, 1918 karácsonyával zárul, az „idegen egyenruhások” bevonulásával. A tüdőrák nem hagyott időt a további kötetek megírására, pedig kordokumentummá válhattak volna sorai. Kemény János gyakran emlegette: „Pennsylvaniában születtem, Transzilvániában fogok meghalni”. Jóslata bevált, a marosvécsi kastély kertjében nyugszik 1989-ben elhunyt feleségével együtt. Gaal György / Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
